Egy nap alatt két nagy elismerés

Wolf András lett az év séfje és a Salon Étterem bekerült a Dining Guide top 10-be

A hét eleje aranyesőt hozott a New York Palota Salon Éttermére. Két komoly hazai elismerés is bizonyítja, hogy a szakmai tudás a tradíciókkal és a kreativitással ötvözve verhetetlen egységet alkot. Wolf András lett az év séfje a Best Of Budapest díjátadón és a Salon Étterem bekerült a Top 10-be a Dining Guide listáján – köszönhetően Wolf András és Fekete Antonio közös munkájának.

Március 24-én osztották ki a Best Of Budapest elismeréseket több kategóriában is, ezen Wolf András nyerte el a megtisztelő Év Séfje címet. A Salon Étterem és a New York Kávéház séféjről azt írták: „a fiatalember nem mindennapi feladatot teljesít: egyszerre séfje egy ötcsillagos szállodának, a világ legszebb kávéházának és a belváros egyik legelegánsabb éttermének. A New York Kávéház és a Salon étterem a csúcsgasztronómiát képviselve együtt fáradozik azon, hogy a magyar gasztronómia nemzetközi megítélése minél pozitívabb legyen”.

Best of Budapest. HOL Magazin 2015.

A 22. Best of Budapest & Hungary szavazásra idén több mint kilencezer szavazat érkezett. A szakmai zsűri döntése alapján 59 különböző kategóriában adták át a legjobbaknak járó elismeréseket.

Március 23-án, a Hennessy-Dining Guide Év Étterme Gálán kiderült, kik érdemlik idén a hazai gasztronómia legjobbjai kitüntető címet. Az elmúlt évekhez hasonlóan döntő többségben idén is a budapesti éttermek képviseltetik magukat a legjobb 10-ben, a székesfehérvári 67 pedig sorozatban negyedszer az egyetlen vidéki étterem a listán. Az Év Étterme a ZONA lett, a Top 10-be bekerült éttermek nevét pedig egyelőre ABC sorrendben hozták nyilvánosságra. Hogy ki milyen helyezést ért el, az majd a Dining Guide kiadvány megjelenésekor derül ki. A Top 10 a következő: 67, Alabárdos, Arany Kaviár, Baltazár, Csalogány 26, Laci!Konyha!, MÁK, Olimpia, Salon, ZONA. Vagyis Wolf András és Fekete Antonio, a Salon Étterem séfjei ismét maradandót alkottak.  

A Dining Guide díjazottjai. HOL Magazin 2015.

A Dining Guide Év Étterme Díjat 2004-ben alapították, mely az évek során a magyar vendéglátóipar legjelentősebb elismeréssé vált. Idén már 11. alkalommal talált gazdára. A tapasztalt tesztelőkből álló szakmai zsűri egész évben látogatta és pontozta az éttermeket: az értékelés az étterem hangulatától kezdve az alapanyagok minőségén és az ételek elkészítésen át a kiszolgálásig mindenre kiterjedt. Az így kialakult pontszámok átlagából született meg a végső sorrend.

A New York Kávéház és a Salon Étterem összes dolgozója, valamint a vezetőség szívből gratulál a díjazottaknak!

 

New York Palota – New York Café és Salon Restaurant

1073 Budapest, Erzsébet krt. 9-11.


Cikkajánló
- Dining Guide - Volkswagen TOP100 Étteremkalauz
- Fényes Hunguest Hotels-sikerek a Bocuse d'Or idei versenyén
- Veres István, a Babel séfje nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét
- Menyhárt Attila és Fekete Antonio most a spanyol ajkúakat kápráztatja el
- Japán konyha és magyar bor: az igazi nyerő páros

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing