E hét végén - Belvárosi Fesztivál

2010.05.27. | Kategóriák: Rendezvények, teljes cikkgyűjtemény, Programok

Ismét színes programokkal várnak mindenkit a Jövő Városában, aki szeretne lazítani és kellemesen eltölteni egy hétvégét a nyár első szabadtéri megabuliján.

Május 28-án, 29-én és 30-án ismét birtokba vehetik az emberek a belvárost, hiszen idén is nagyszabású, minden korosztály számára tartalmas programokat kínáló fesztivállal ünnepelhetjük a nyár beköszöntét.

Az idősebbek például a Zrínyi utcában felállított Táncdal Pódium koncertjei közül válogathatnak kedvükre. Itt 28-án, pénteken Keresztes Ildikó, illetve Korda György és Balázs Klári lépnek fel, szombaton pedig Tóth Verát és Koltai Róbertet is hallhatják.

Az Erzsébet téri Világzenei Színpad programja igen változatos lesz. Láthatnak majd itt az érdeklődők néptánc és népdal együtteseket, sőt busókat is. A péntek estét 20 órakor a Kerekes Band zárja, szombaton pedig Nikola Parov és Herczku Ágnes. A Deák Ferenc utcában felállított színpadon a jazz barátok is megtalálhatják számításaikat. Itt pénteken és szombaton délutántól estig sorra követik egymást a jobbnál-jobb jazz zenekarok. Pénteken itt lesz a Jerry Valenete Jazz Band, a Smárton Trió + 1 fővel kiegészülve, Dávid Viktória, utána pedig a Retro Live Music Group. Szombaton Farkas Árpi és zenekara nyitja a napot, majd őket követi az Armenian Paid Holiday, a Rahói Dixieland Band, a Gergyói Jazz Együttes és a Bin-Jip.

Ha valaki gyerekekkel vágna neki a fesztiválnak, az a Szabadság tér felé vegye az irányt szombaton és vasárnap. Itt kézműves foglalkozások, bűvész és artista előadások, arcfestés, állatsimogató, játszóház és vetélkedők várják a legkisebbeket. Szombaton interaktív programok várják az idelátogatókat, és hogy a felnőttek se unatkozzanak, lesznek filmvetítések, különböző bemutatók is. Vasárnap reggel tíztől tartanak majd a gyerekeknek szóló zenés programok. A sort Halász Judit nyitja majd, őt követi a Brass Cirkus mesejátéka. Levente Péter is koncertet ad a nap folyamán és az Aranytíz Musical Stúdió előadását is megnézhetik a jelenlévők.

A Szabadság teret este már a bulizni vágyók vehetik birtokukba, ugyanis mindhárom napon remek előadók koncertjeivel várják a látogatókat. Pénteken 17 órától Kovács Kati mutatkozik be új zenekarával, a Qualitons-szal. 18.45-tők őket követi az Erik Sumo Band Kiss Erzsivel kiegészülve. Fél kilenckor kezd a nyáron búcsúzó Kispál és a Borz, akiket mindenképpen érdemes megnézni. Ezután pedig hajnali négyig tart a buli a téren.

Szombaton szintén 17 órakor a The Twist nyitja a sort a Nagyszínpadon, méghozzá egy lemezbemutató koncerttel. 18.45-től jön a Carbonfools, majd fél kilenckor a sokak által várt Quimby, akik mindig fantasztikus hangulatot teremtenek koncertjeikkel. Ezután pedig hajnalig tartó mozizással lehet zárni a napot. Vasárnap este hétkor Demjén Ferenc koncertjével fejeződik be a háromnapos fesztivál, ahová biciklivel is bátran lehet érkezni, mert kerékpártárolókat lesznek a helyszíneken.

 

Belvárosi Fesztivál

Időpont: 2010. május 28.-30.

Helyszín: Zrínyi utca (Táncdal Pódium), Erzsébet tér (Világzenei Színpad), Deák Ferenc utca (Jazz Színpad), Szabadság tér (Családi Napok, Nagyszínpad)

 

Bővebb információ és teljes program itt >>>

 

www.kulturpart.hu


SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing