Csúszik a Várkert Bazár átadása

A kormány egyetértett a Várkert Bazár rekonstrukciójának véghatáridejéről szóló módosítással, a beruházás befejezését 2014. augusztus 29-re tűzték ki. 
A Várkert Bazár rekonstrukciójáról és a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztéséről, valamint a budavári királyi kertek revitalizációjáról, a Budai Várnegyed és környékének közlekedési problémáinak rendezéséről szóló 2011-es kormányrendeletben korábban 2014. március 30. szerepelt.

L. Simon László kormánybiztos, az Ybl Emlékbizottság elnöke januárban az MTI-vel azt közölte, hogy az Ybl-emlékév egyik kiemelkedő eseménye a Várkert Bazár átadása lesz, a rekonstrukció első üteme március végére készül el, és április 3-án a tervek szerint a miniszterelnök avatja fel a Várbazárt.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a rekonstrukció első üteme az Ybl által tervezett részek felújítását tartalmazza, így a régi, helyreállított épületek átadása történik meg áprilisban. Ezt követően az új részek építésével folytatódik a munka.

A több mint 9 milliárd forintból megvalósuló program az európai uniós támogatáson felül kormányzati forrásokkal is kiegészült.

 

MTI 2014. február 6., csütörtök 18:05


Cikkajánló
- Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet
- Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing