Csipkerózsika-kastély Budafokon

Sokan nem ismerik a vadgesztenyefák lombjai között megbúvó mesebeli tündérpalotát. Hadd mutassuk be kívülről-belülről!
A szecessziós stílusú kastélyt a XIX. század egyik mágnása építette imádott leánya számára. A kastélybelső impozáns faburkolattal, faragott korlátokkal, gipszstukkókkal és Róth Miksa gyönyörű ólomüveg ablakaival a magyar szecesszió kiemelkedő hazai emléke.
A finom eleganciájú épületet húszezer négyzetméteres őspark övezi, eszményi esküvői helyszínné varázsolva az épületet.

A kastély épülete Budapest XXII. kerületében található. A Sacelláry kastély parkjában vagy aulájában kitűnő lehetőségek kínálkoznak polgári esküvő vagy egyházi szertartás lebonyolítására és az azt követő állófogadás vagy gálavacsora megrendezésére.

Sacelláry kastély. Elegáns esküvői helyszín Budafokon.

Az egyházi szertartás megtartásához Budafok belvárosában három egyház temploma is megtalálható. 5-10 perces sétával elérhető a református és az evangélikus templom, a római katolikus templom pedig éppen szemben, az Anna utca túloldalán található.

A kastély üzemeltetője elsősorban az épület bérbeadásával foglalkozik, de a különböző szolgáltatásokban is segítséget tud nyújtani: a helyszínt jól ismerő és versenyképes szolgáltatásokat nyújtani tudő dekoratőr, catering szakember, hangtechnikus, vőfély, vagy fotós személyében.
Természetesen lehetőség van saját szolgáltatók behozatalára, ezzel is megkönnyítve a gördülékeny közös munka lehetőségét.

Pénteki és vasárnapi esküvők bérleti díjából a kastély most 30% kedvezményt nyújt!

A helyszín képviselője várja hívását >>>

Több részlet, leírás az Esküvőhelyszín specialista oldalain >>>>

Sacelláry kastély. Csipkerózsika kastély Budafokon.


Cikkajánló
- Mádi Kúria, a kulcs Tokaj-Hegyalja varázsához
- Megnyitotta kapuit Miskolc legújabb és legfinomabb élményközpontja
- Márványmenyasszony Étterem és Rendezvényhelyszín
- Eszterháza Kulturális, Kutató és Fesztiválközpont
- Tokaj Fesztiválkatlan Rendezvénytér – Kelet-Magyarország legújabb és legnagyobb rendezvényhelyszíne.

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing