Castro Villa, Club Aliga

Az egykori aligai pártüdülőt annak idején fegyveres őrökkel, kutyákkal őrizték. A legszigorúbban persze a legfelső pártvezetés pihenését szolgáló villákat vigyázták.

Ma már látogatható, de rendezvények céljára is bérelhető ezek mindegyike, így a híres Castro Villa is.

Az egykori elnöki nyaralónak olyan vendégei voltak, mint Hruscsov, Mao Ce-tung, az űrből visszatért Jurij Gagarin és természetesen Fidel Castro.

A hosszan elnyúló egyszintes, tornácos épület mindkét irányban megnyitható. A nappali-étkezőben még az eredeti bárpult ad igazi retro érzést. Szép időben a teraszon készül a nyárson sült hús és a flekken, amit egy csodálatos naplemente tesz felejthetetlenné. Az enyhén lejtős, pázsitos kerten keresztül jutunk le a Balatonhoz, ha egy igazi parti sétára vágyunk. A kertből akár további is sétálhatunk, ahol megcsodálhatjuk a Kádár-szigetet. Kádár egyik születésnapja közeledtével az alkalmazottak azon törték a fejüket, mivel lepjék meg a pártvezért, majd kitalálták, hogy a lelkes horgásznak építenek egy külön horgász-szigetet, ami mára már csak egy kis félszigetecske, mivel a hordalék időközben a parttal egybekötötte.


SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing