Café Budapest: előtérben a hang és a fény összjátéka

Idén a hang és a fény összjátéka kerül előtérbe a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, amelyet október 5. és 14. között rendeznek meg a fővárosban - közölte a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Vitézy Zsófia elárulta, hogy személyes választása az erős dzsesszprogram. A fesztivál első két napján, három-három koncertcsoportban lépnek pódiumra rangos zenészek és fiatal tehetségek, együtt játszik például a Budapest Jazz Klubban Oláh Tzumó Árpád Snétberger Ferenc fiával, Tonival és az alsóörsi Snétberger Tehetség Központ négy fantasztikus növendékével - mondta a fesztiválközpont vezetője.

A Dán Kulturális Intézet támogatásával érkezik Budapestre, a Nemzeti Színházba a Hotel Pro Forma, amely a War Sum Up című manga operát adja elő. A dán társulat és a Lett Nemzeti Opera közös produkciója a japán nó színház hagyományait fejleszti kortárs operává. A vizuális színjátszás úttörőjének számító dán együttes a háború természetrajzát állítja színpadra.

"Tavaly ősszel láttam a produkciót, amit mindjárt meghívtam a Budapesti Tavaszi Fesztiválra. Sajnos nem értek rá, de most ősszel vendégül láthatjuk az izgalmas vizuális elemeket felvonultató előadást" - jegyezte meg az igazgató.

A Café Budapesten ismét lesz virtuális épületfestő verseny: a Paint Up! pályázat döntőseinek alkotásai azonban nemcsak a fesztivál ideje alatt lesznek láthatók, az első három helyezett alkotásai a karácsonyi Vörösmarty téri vásár idején a Gerbeaud-házat díszítik majd.

Vitézy Zsófia kiemelte, hogy először rendezik meg az Országos Slam Poetry Bajnokságot. A középkori dalnokversenyekhez hasonlítható, az amerikai kocsmakultúrából önálló műfajjá vált slam poetry a kortárs költészet, a rap és a stand-up sajátos elegye. A döntőt a Trafóban tartják, ahova eljön a műfaj Bob Marley-jának tartott Saul Williams is. A három első helyezettnek a kávéházi programban is pódiumra léphet.

A Kortárs Galériák Éjszakáján a látogatóknak érdemes felkészülniük arra, hogy nem "egy helyszínes" lesz az esemény: ha valaki mind a 12 galériába el akar menni, akkor a Bartók Béla úttól az Andrássy útig át kell utaznia a városon. "Sajnos a fővárosnak nincs sem olyan nagy kiállítóhelye, sem annyi pénze, hogy egy nagyszabású kortárs szalont hirdessünk meg" - fejtette ki az igazgató, hozzátéve, hogy azokat a galériákat választották ki, amelyek képesek a valamilyen kortárs műsort is kínálni.

Vitézy Zsófia arról is beszélt, hogy a Városháza-parkban megnyitják a cafébudapEST Bárt, ahol esténként közönségtalálkozókat, szakmai programokat rendeznek, és itt is szól dzsesszmuzsika. "Ahogy egy bárhoz illik, kulináris örömöknek is hódolhat a látogató, a belépés ingyenes" - fűzte hozzá az igazgató.

Tájékoztatása szerint a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (a Budapesti Õszi Fesztivál utódja) a főváros, a Nemzeti Kulturális Alap és mások támogatásával csaknem 71 millió forinttal gazdálkodhat idén.

 

MTI 2012. szeptember 6., csütörtök 17:53
foto: www.est.hu 


Cikkajánló
- Újdonságokkal debütál a Winelovers Grand 2020. február 1-én
- Naptárba beírni: Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás!
- Határtalan Kárpát-medencei borünnep a Festetics Palotában december 7-én
- Elindult a nevezés a Central European Beer Awards Nemzetközi Sörversenyre
- Csopaki Kódex

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing