Budapesten tárgyalnak Európa turisztikai vezetői és szakértői

2017.11.23. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek, Turizmus

Harminckét ország nemzeti turisztikai hivatalainak vezetői tárgyalnak Budapesten november 22-24. között, amikor a magyar fővárosban tartja a közgyűlését az Európai Utazási Bizottság (ETC) - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a turisztikai szakértők arról tárgyalnak, hogyan tudják Európa turisztikai vonzerejét közösen növelni a fontos küldőpiacokon, és közben megismerhetik a Magyar Turisztikai Ügynökség munkáját, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at és Budapest turisztikai értékeit is. Közölték, hogy 2011 után ez a második közgyűlés, amit Budapesten rendeznek.

A közgyűlés mellett több kerekasztal beszélgetést is szerveznek Európa turisztikai vezetőinek, ezeken vitatják meg a szakemberek, hogy milyen lehetőségek rejlenek az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és Kína piacaiban, és ezt hogyan lehet együttesen kiaknázni.

Az ETC közgyűlése azért kiemelten fontos, mert a nemzetközi turizmus a világ exportjának 7 százalékát adja. A beutazó turisták 2015-ben a világ országainak összesen több mint 1260 milliárd dollár bevételt generáltak. Ennek a globális bevételnek több, mint 35 százaléka Európában realizálódott, amely 450,7 milliárd dollár volt 2015-ben.

Az előrejelzések szerint az összes beutazó turista száma globálisan elérheti az 1,4 milliárd főt 2020-ra, és az 1,8 milliárd főt 2030-ra. Közép- és Kelet-Európa országaiba, így a Magyarországra beutazó látogatók számával kapcsolatosan pedig a becslések a világátlag kétszeresét kitevő növekedési rátát prognosztizálnak - írták.

 

 

 

 

MTI 2017. november 23., csütörtök 15:11


Cikkajánló
- Trivago.hu: a makói hotelek kapták a legjobb értékelést az utazóktól
- Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát
- Miniszterelnöki megbízott: fellendült a természetjárás 2010 óta
- Élményt karácsonyra!
- Tiszafüred, a békéscsabai Luxus Wellness Apartman és a Nyíregyházi Állatpark lett az év legjobb turisztikai helyszíne

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing