Az alkotás lelkei – tánc, fotó és zene a Művész Páholyban

Május 27-én 19 órától a művészetek egymásra hatását bemutató, intim, bensőséges esttel várja a New York Művész Páholy az érdeklődőket. A Világ Legszebb Kávéházában először lép együtt színpadra a Londonban élő balettművész, Tunyogi Henriett, hazánk egyik legnépszerűbb zenész-énekese, Sztevanovity Zorán és a kultúrával évtizedek óta foglalkozó, társművészetekkel együtt gondolkodó fotóművész, Kaiser Ottó. 

Az alkotás lelkei című esten a tánc, a fotó, a zene és a fellépők baráti, személyes történetei kerülnek középpontba.

Bensőséges találkozásnak, az egymást átfedő művészeti területek közötti, semmivel sem helyettesíthető kapcsolatnak lehetnek tanúi azok, akik ellátogatnak május 27-én a New York Kávéházba. A New York Művész Páholy rendezvénysorozat újabb megállóján Az alkotás lelkeivel ismerkedhetnek meg vendégeink.

Az est folyamán adják át a díjakat az irodalmipalyazat.hu „Édesanya” szépírópályázata nyerteseinek. Az irodalmipalyazat.hu már hagyományosnak mondható, hogy a New York Kávéház kulturális rendezvényeihez kapcsolódóan hirdeti pályázatát és tartja díjátadóját. A neves zsűri – Karafiáth Orsolya író, költő, Turczi István író és Tarján Tamás irodalomtörténész – a helyszínen zsűrizik a beérkezett pályamunkákat és értékelik azokat, az anyagi és formális elismerést tehát a helyszínen, az est keretein belül vehetik át a nyertesek

A New York Művész Páholy május 27-én a szezon hatodik estjére a belépőjegy 1500 Ft-os áron a helyszínen váltható, ez egy kávé, pohár bor vagy pezsgő árát is tartalmazza.

A program megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges, jelentkezni a newyorkprogram@cafeandevent.eu címen lehet.

A New York Művész Páholy szervezői a Világ Legszebb Kávéháza mellett a Libri Média, az események háziasszonya pedig Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser.

Eseményeinkről, programjainkról minden információt, érdekességet, adatot megtalálnak facebook oldalunkon: www.facebook.com/newyorkmuveszpaholy


Cikkajánló
- Két londoni díjat is kapott a magyar tökmag-áfonya praliné
- Hamisított paradicsomsűrítmények kiszűrésén dolgoznak a Szent István Egyetem kutatói
- Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet nyert a Folly levendula szörpje
- Szigorúan őrzik a legfinomabb magyar mák titkát
- Ünnepi csokoládévarázslat - bársonyos, ínycsiklandó ízek a téli napokra

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing