Árcsapdában - Folytatódik a mélyrepülés a szállodaiparban

A nyári hónapok sem változtattak érdemben a hazai szállodaipar idei évét jellemző folyamatokon; az enyhén emelkedő foglaltságot csak számottevő árcsökkentés mellett hozzák a hotelek a Magyar Hotel Monitor adatai alapján. A legrosszabb a helyzet a fővárosi 3 csillagos házaknál.

A szállodai átlagárak Budapesten az idén júliusban mintegy 10 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi adatoktól. Az átlagos kapacitáskihasználtság enyhén – a bázishoz képest 8-10 százalékkal – emelkedett, ugyanakkor ez jellemzően a 4 és 5 csillagos hoteleket érintette, ám még itt is igen alacsony, 62 százalékos szint alatt maradt az átlagos foglaltság – derül ki a Magyar Hotel Monitor adataiból. Kategóriánként vannak azonban eltérések.
A főváros 3 csillagos házak mélyrepülése folytatódik. Itt az átlagosan 10 százalékos átlagárcsökkenés épp csak a tavalyi foglaltsági szint tartásához volt elegendő. Az öt csillagos egységek viszont átlag 7 százalék áresés mellett tudták javítani a kihasználtságot.

Vidéken javuló jövedelmezőség

Vidéken árnyalatnyival jobb a helyet; az átlagárak és a foglaltság is mérsékelten javult júliusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A jövedelmezőség (a RevPar, azaz az egy szobára jutó átlagos szobaárbevétel) átlagosan 10 százalékkal haladta meg a bázist. A kedvező elmozdulás azonban viszonylagos, a TRevPar - amely a jellemzően csomagban értékesítő szállodák egy szobára jutó átlagos árbevételét mutatja – adatok ugyanis nem változtak.
A vidéki házakat illetően érdemes kiemelni azt is, hogy a fővárosban a különböző kategóriák között tapasztalható teljesítménybeli különbségek nem láthatók: valamennyi piaci szegmens hasonló trend mellett mozog.

Vendéget hozott a Magyar Nagydíj

A Forma 1 Magyar Nagydíj - amelyet az idén július 30. és augusztus 2 között rendeztek – számottevően javította a kihasználtságot és az átlagárakat is. A tavalyi (július 24-27-ig tartó) rendezvénnyel összehasonlítva azonban az adatokat az általános trendeknek megfelelő elmozdulás látható: a magasabb átlagos kihasználtság az egy évvel korábbitól 10 százalékkal elmaradó átlagárak mellett volt elérhető.

Magyar Hotel Monitor

A Xellum Kft. által üzemeltetett Magyar Hotel Monitor jelenleg 107 magyarországi szálloda napi adatszolgáltatása alapján készül. Az adatszolgáltatók 60%-a fővárosi ház, a nagy láncok (Accor, Danubius, Mellow, Hunguest) mellett jelentős számban egyedi hotelek adatai is szerepelnek a gyűjtésben.

Ecoline


SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing