Aranytíz 2018 március

2018.02.08. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek, Kultúra

Történelmi táncklubtól komédiákig, a Salsa Palace-tól vonóstrió koncertekig, retro táncklubtól zongoraestig - márciusban is gazdag a Belváros Kultúrházának repertoárja.

Március 2. 19.00-21.00 óráig

TÖRTÉNELMI TÁNCKLUB – a Mare Temporis táncosaival

A 17-19. századi báltermek népszerű társastáncaiból válogatunk havonta egy alkalommal.

John Playford 1651-ben megjelent „The English Dancing Master” című tánckönyve mérföldkő a 17. századi táncéletben. A számos kiadást megért mű az angol kontratáncok zenéjét és leírásait tartalmazza, ezekből válogatunk. A vidám, játékos, változatos térformákkal járt csoportos táncok mellett terítékre kerül például a 19. század elején népszerűvé váló waltz és a quadrille is, azaz a négy pár által táncolt francia négyes is, ami az 1700-as évek végén indul hódító útjára, Párizsból. A legnépszerűbb figurák és lépések korai formáival ismerkedünk az 1810-30 között kiadott tánckönyvek alapján.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, jegyek online elővételben kaphatóak.

 

Március 3. 19.00 – BEMUTATÓ ELŐADÁS!!

CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK

Medve - Popova Jelena Ivanovna, a fiatal özvegy földbirtokosnő hetedik hónapja gyászolja elhunyt urát. Elhatározása szent és megmásíthatatlan: elzárkózik a világtól, haláláig gyászolni fog. Ekkor állít be hozzá hívatlanul Szmirnov Grigorij Sztyepanovics, hogy néhai férje tartozását behajtsa.

A dohányzás ártalmasságáról - „Mai előadásom tárgyául hogy úgy mondjam, azt a kárt választottam, amit a dohányélvezet okoz az emberiségnek. Jómagam is dohányzom, de a feleségem úgy határozott, hogy én itt ma a dohányzás ártalmasságáról tartsak előadást, ellenvetésről tehát szó sem lehet.”

Leánykérés - Ivan Vasziljevics Lomov, földbirtokos, 35 évesen úgy dönt, hogy most már mindenképpen megházasodik. A szomszédba megy lánykérőbe, azonban kiderül, hogy az udvariassági társalgás még jó szomszédok között sem olyan zökkenőmentes. A valósággal való bármilyen egyezés pedig csupán a véletlen műve....

Szereplők: Bata Éva és Rusznák András

Zenélnek: Slárku Anett és Vértesi Ferenc

Asszisztens: Varró Anna Áfonya

Rendező: Szőcs Artur

 

Március 3. 21.00-03.00 óráig

SALSA10 PALACE

Budapest egyik legjobb salsa bulija! Salsa, timba, bachata, egész éjjel, forró, karibi hangulatban, kubai dj-vel!

Zene: JOSÉ DJ (CUBA)

 

Március 8. 18.00 óra INGYENES!

A MAGYAR VONÓSTRIÓ KONCERTSOROZATA

Az új fafúvós generáció 1.

Vendég: Rumy Balázs – az Operaház szólamvezető klarinétművésze

Műsor:

Iwan Müller: Klarinénégyes No. 1

Bärmann: Klarinénégyes Op. 18

Mozart: Esz-dúr Divertimento K.563

Szilvásy Viktória – hegedű (az Operaház művésze, főiskolai tanár)

Rudolf András – brácsa (a Nemzeti Filharmonikusok szólamvezetője)

Maróth Bálint – cselló (a Budapesti Vonósok és az Orfeo Zenekar művésze)

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott program!

 

Március 9. 19.30 óra (kapunyitás)

RETRO TÁNCKLUB ÉLŐ ZENÉVEL

A MADARAK HÁZIBULI-ZENEKAR évek óta az egyik legismertebb retro zenét játszó együttes, akikkel garantált a házibuli hangulat. 2014 óta havi egy alkalommal fergeteges bulit tartanak az Aranytízben.

Az est folyamán felhangzanak a házibulik kedvencei, a "legtáncolhatóbb" külföldi és magyar slágerek a 60-as, 70-es és 80-as évekből. Élő zene 23.00 óráig, tánc kifulladásig!

Fel lehet csavarni a szőnyeget és ki lehet készíteni a tánccipőket!

 

Március 10. 21.00-03.00 óráig

SALSA10 PALACE

Budapest egyik legjobb salsa bulija! Salsa, timba, bachata, egész éjjel, forró, karibi hangulatban, kubai dj-vel!

Zene: JOSÉ DJ (CUBA)

 

Március 22. 18.00 óra INGYENES!

BACH MINDENKINEK FESZTIVÁL - ZONGORAEST

Hegedűs Endre, Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége Hegedűs Katalin, zongoraművész, kuriózum számba menő koncertet ad, melyen a művészek

két zongorán játszanak négykezes Bach műveket.

További információ: www.bachmindenkinek.hu, www.facebook.com/bachmindenkinek/, bachmindenkinekbudapest@gmail.com

 

Március 23. 19.00-21.00 óráig

TÖRTÉNELMI TÁNCKLUB – a Mare Temporis táncosaival

A 17-19. századi báltermek népszerű társastáncaiból válogatunk havonta egy alkalommal.

John Playford 1651-ben megjelent „The English Dancing Master” című tánckönyve mérföldkő a 17. századi táncéletben. A számos kiadást megért mű az angol kontratáncok zenéjét és leírásait tartalmazza, ezekből válogatunk. A vidám, játékos, változatos térformákkal járt csoportos táncok mellett terítékre kerül például a 19. század elején népszerűvé váló waltz és a quadrille is, azaz a négy pár által táncolt francia négyes is, ami az 1700-as évek végén indul hódító útjára, Párizsból. A legnépszerűbb figurák és lépések korai formáival ismerkedünk az 1810-30 között kiadott tánckönyvek alapján.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, jegyek online elővételben kaphatóak.

 

Március 24. 13.00-17.00 óráig INGYENES!

BACH MINDENKINEK FESZTIVÁL - CSALÁDI KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ

Negyedik alkalommal március 21-25. között rendezzük meg Johann Sebastian Bach születésnapja alkalmából a Bach Mindenkinek Fesztivált.

Egész délután kézműves foglalkozás, ahol újrahasznosított alapanyagokból hangszereket készítünk.

Az alkotás mellett egész nap Bach muzsika szól, koncertet ad a Nemzeti Filharmonikus kamaraegyüttese és a Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékei.

További információ: www.bachmindenkinek.hu, www.facebook.com/bachmindenkinek/, bachmindenkinekbudapest@gmail.com

 

Március 24. 15.00

CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK

Medve - Popova Jelena Ivanovna, a fiatal özvegy földbirtokosnő hetedik hónapja gyászolja elhunyt urát. Elhatározása szent és megmásíthatatlan: elzárkózik a világtól, haláláig gyászolni fog. Ekkor állít be hozzá hívatlanul Szmirnov Grigorij Sztyepanovics, hogy néhai férje tartozását behajtsa.

A dohányzás ártalmasságáról - „Mai előadásom tárgyául hogy úgy mondjam, azt a kárt választottam, amit a dohányélvezet okoz az emberiségnek. Jómagam is dohányzom, de a feleségem úgy határozott, hogy én itt ma a dohányzás ártalmasságáról tartsak előadást, ellenvetésről tehát szó sem lehet.”

Leánykérés - Ivan Vasziljevics Lomov, földbirtokos, 35 évesen úgy dönt, hogy most már mindenképpen megházasodik. A szomszédba megy lánykérőbe, azonban kiderül, hogy az udvariassági társalgás még jó szomszédok között sem olyan zökkenőmentes. A valósággal való bármilyen egyezés pedig csupán a véletlen műve....

Szereplők: Bata Éva és Rusznák András

Zenélnek: Slárku Anett és Vértesi Ferenc

Asszisztens: Varró Anna Áfonya

Rendező: Szőcs Artur

 

Március 24. 19.30 óra

GASZTROSZÍNHÁZ: BOHÉM KRÓNIKÁK

Vendégeinket, a borok szerelmeseit visszacsaljuk a 20. század elejére, hogy találkozhassanak Resti Kornéllal, aki a múlt ködéből és a jövő előszeléből felbukkanó jelenség. Az irodalom szertelen leltárosa, bohém krónikása, térhez és időhöz nem köthető. Az előadást a Resti Kornél zenekar prezentálja. A produkcióban megzenésített versek és anekdoták hangoznak el.

"Ivócimboráink" többek között: Petőfi Sándor, Ady Endre, Krúdy Gyula, Rimbaut, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Tamkó Sirató Károly, Babits Mihály, Jesszenyin, Weöres Sándor és a többiek…

Akik Resti köpenye alól kibújnak:

Apró Anna (koboz, ének)

Kiss László (ukulele, mandolin)

Lázár Miklós (cselló, vokál)

Lehoczki Ágoston (szintetizátor)

Papp Máté (gitár, kornyika)

Tóth Marcell Soma (szaxofon, citera)

 

Március 25. 15.00 óra

CSAK EGY TÁNC VOLT…

„Hol vagy már, hol vagy már régi barát?

Hol vagy már, hol vagy már, többé senki se lát!”

…Balatonfüred, nyár, Anna bál! A nőt, akibe Szécsi Pál szerelmes lett, Annának hívták. És állt a bál! Anna ugyanis férjezett volt, és az édesapja egy magas beosztású belügyes ezredes. De ez a kombináció sem riasztotta el. A szerelmes férfi asszonyt szöktetett…

…Domján Edit. 12 évvel idősebb Palinál, mégis olyan, mintha egymásnak teremtették volna őket. Pali azt mondja, szinte fizikai fájdalmat érez, ha nem lehet a közelében. Vidéki turnéról éjjel Pestre utazik csak azért, hogy Editnek ágyba vihesse a reggelit…

A jól ismert slágerek mellett (Csak egy tánc volt, Gedeon bácsi, Távollét, Violák… ) ilyen és ehhez hasonló történetekkel, sztorikkal igyekszünk megidézni Szécsi Pált, az embert. Az egy órás műsorban elhangzó 17 dal róla és rólunk szól, vele és általa.

Szécsi Pált megidézi: Szívós Győző

Zongora: Koncsos Gergely

 

Március 27. 19.00 óra

TERA - Arany János: Vörös Rébék című balladája alapján

Az E.C.H.O. Performance egyfelvonásos összművészeti produkciója Arany balladájának egy továbbgondolásán alapszik. A balladai szereplőket megtartva teremtik meg azt a ködös és titokzatos világot, ami az eredeti művet is átjárja. Az előadás mindemellett korunk kijelzőjét is a szemünk elé helyezi. Vagy épp a sajátunkét?

Tera – Ács Dominika

Dani – Kurucz Dániel

Rébék – Szili Vera

Kasznár – Bot Ádám

Gyerek – Castango Liliána Anahi

Zenészek:

Ács Dominika (fuvola, ének)

Dani Imre (zongora)

Dolfin Balázs (cselló)

Lajhó Gyula (ütőhangszerek)

Molnár Viktor (élő elektronika)

Grafikai munka: Temesvári Gergő

Látvány, installáció: Jánosi Kata

Vetítés: Bódis Dániel, Nádaslaki István

Író, dramaturg: Bartha Lóránd

Koreográfus: Szili Vera

Zenei rendező: Molnár Viktor

Rendező: Somogyi Anna

 

Március 29. 19.00 óra INGYENES!

THE HARRODIAN SCHOOL JAZZ BAND KONCERTJE

A Londonból hazánkba látogató 12-17 éves középiskolások álló együttes Jazz, Funky és Soul zenéket játszik, fiatalos lendülettel és tehetséggel.

Karmester: Hannah Ashe

 

 

NÉPI KULTÚRA

 

Március 10., 24.. 18.00-00.00 óráig

MAGYAR TÁNCHÁZ

18.00–19.00 óráig Aprók tánca (vezeti: Csatai László „Csidu”)

19.00–20.00 óráig Játszóház (vezeti: Horti Zoltán)

20.00-20.20 óráig Énektanítás (vezeti: Bánhegyi Nikoletta)

20.30–21.30 óráig Tánctanítás: szucsági (Kalotaszeg) tanítása

oktat: Bohus György és Bánhegyi Nikoletta

21.30-00.00 óráig Táncrendek – hetente változó zenekarokkal

felnőtt táncház jegyár: 700 huf

gyermek táncház: gyermekeknek INGYENES, felnőtt kísérőnek 500 huf

 

Hétfő és szerda

NÉPTÁNC TANFOLYA

Intézményünk szervezett először a nagyközönség számára néptánc tanfolyamot 1991-ben. A sikerre való tekintettel a következő évtől már két csoportban is ismerkedhettek a tanfolyamosok a Kárpát-medence tájegységeinek különböző táncaival. Ezt követően külön csoportot indítottunk el, ahol férfi táncokat sajátíthatnak el az érdeklődők. Tananyagtól függően fél évig, egy évig foglalkoznak egy-egy falu anyagával, jól felkészült, népszerű oktatók irányításával, segítségével.

Hétfő: 19.00–21.45 óráig kalotaszegi csárdás és szapora tanítása

Tanít: Bánhegyi Nikoletta és Bohus György

Szerda: 19.00–21.45 óráig kalotaszegi invertita tanítása

Tanít: Bánhegyi Nikoletta és Benedek Attila

 

 

GYERMEK

 

Március 21. 15.00

ARANYSZÍN GYERMEKBÉRLET

A KÉKFESTŐINAS – a Majorka Színház előadása

Palkó, a szegénylegény kékfestőinasnak áll. Csodálatos álmot lát, amit azonban nem árul el senkinek. A király, megunva a makacskodást befalaztatja.

A török szultán eközben nehéz, szórakoztató feladatokat küld a királynak (amin a néző is törheti a fejét). Ha nincs jó válasz, elvész az ország, és a királylány a szultán 18. felesége lesz. A falon túlról Palkó segít, akit a királylány tart életben. Midőn a veszély elhárul, a király leromboltatja a falat és összeadja a haza két ifjú megmentőjét.

És hogy mi volt Palkó álma? Kiderül a meséből, amelyben többször is bejárjuk az Isztambul-Buda útvonalat és megtanuljuk a kékfestés csínját-bínját.

 

ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ

Tanítás: Március 3., 10., 24. 9.30-14.15 óráig

7-22 éves fiataloknak kínálunk színészmesterség, beszédtechnika, ének, tánc órákat.

Célunk "stúdió" formában működni, vagyis nem színészképzőként, vagy iskolaként, hanem olyan, speciális elfoglaltságot jelentő közösséget teremtve a fiataloknak, hogy aki ide jár, amellett, hogy jól érezze magát, fejlődjön beszédkészsége, határozottabb legyen fellépése, gyarapodjon önbizalma.

Tanítanak: Póka Éva, Kiss Anikó, Szóka Júlia, Nemcsók Nóra, Hegedűs Szabolcs

 

 

KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET

 

Március 1. 18.00 óra

ÁTRIUM GALÉRIA

„BALLADA AZ ÜVEGRŐL”- Balla Árpád Zoltán, székelyudvarhelyi fotográfus kiállítása

„Balla Árpád Zoltán Hargita megye szívében, Székelyudvarhelyen született 1957-ben, ma is ott él és alkot. A világ számos országában szerepeltek kiállításon alkotásai, Magyarországon a közelmúltban a budapesti Aranytíz Kultúrházban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Palotájában, a Tihanyi Bencés Apátságban, és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Székházában volt fontosabb egyéni tárlata. A BALLADA AZ ÜVEGRŐL című kiállítás 15 db fekete-fehér képén a létező, ám megfoghatatlan fény és árnyék, valamint a mindkettőt magába fogadó és önmagán átszűrő üveg légies valóságának találkozása mesél az emberi kapcsolatok rezdüléseiről és érzékeny dinamikájáról.”

A kiállítást megnyitja: Keleti Éva, kurátor, Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas fotóművész

A megnyitó háziasszonya: Dr. Újfalvi Annamária

Közreműködik: Réman Zsófia, fuvolaművész

A Budapest Fotó Fesztivál 2018. eseménye.

A kiállítás megtekinthető március 25-ig, hétköznap 9.00 és 19.00 óra között, hétvégén programfüggő.

 

Március 10. 15.00 óra

DR GALÉRIA

„KEZDETEK” - Agárdi Gabriella kiállítása

„Elsősorban realista festőnek tartom magam, fontos, hogy képeim hangulatában belső világom tükröződjön. Örömmel tölt el, hogy adhatok magamból valamit, képeimmel gondolatokat, érzéseket ébreszthetek, amelyek képesek megállítani minket egy-egy pillanatra ebben a rohanó világban.”

A vendégeket köszönti Petrányi József, Újlengyel alpolgármestere

A kiállítást megnyitja Sinkó István, képzőművész, művészeti író

Verset mond Kasza Márton Lajos, költő

Közreműködik SoFeat Duó, Karikó-Tóth Zsófi ének, Kiss Péter gitár

A kiállítás megtekinthető március 31-ig, hétköznap 9.00 és 19.00 óra között, hétvégén programfüggő.

 

Március 11. 16.00 óra

TÁNC GALÉRIA

GONDOLATOK KÉPEKBEN...- Poros Géza fotókiállítása

„Komolyabban 6 éve foglalkozom a fényképezéssel. A természetfotózás számomra a legkedvesebb műfaj, mert a természet adta szépségek mindig és bármikor elérhetők számunkra.Életünk részévé vált, hogy gondolataink foglalkoztatnak, körülvesznek minket a mindennapokban. Igyekszünk ezeket megélni, kifejezni. Időt szánunk rá, hogy megértsük sugallatainkat és megvalósítsuk álmainkat, legfőképpen Önmagunkat.A kiállításom célja hogy ezt a gondolatmenetet mutassam be Önöknek a Természetből kiragadva képek formájában.”

Közreműködők: Kiss Attila és Poros Géza

A kiállítás megtekinthető április 7-ig, hétköznap 9.00 és 19.00 óra között, hétvégén programfüggő.

 

TOLNAY KLÁRI SZÍNPAD

FOTÓ KIÁLLÍTÁS PÁSZTOR ERZSI ÉLETMŰVÉBŐL

Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színművész születésének 80. évfordulója alkalmából létrehozott életmű-kiállítással köszöntjük az örökifjú Művésznőt az Aranytízben.

…Peacockné a Koldusoperában, Serafina a Tetovált rózsában, Orbánné a Macskajátékban, Kajtárné a Veri az ördög a feleségét-ben, Übü anyó, Traján Anna az Angi Verában, Bors néni, Janka néni a Szomszédokban... csak néhány szerep - színpadi, filmes, televíziós –, melyek egy hosszú pályafutás, Pásztor Erzsi színészi életútjának állomásai. Egy színészi életútnak, mely mindig az újrakezdésről szólt. A kiállított relikviák között megtekinthetőek személyes tárgyai, kedves emlékei, kitüntetései, továbbá 80 fénykép, mely betekintést enged a művésznő színpadi, és filmes munkásságába.

Az életmű-kiállítás a Tolnay Klári Emlékház gondozásában jött létre. Rendezte: Balla Bence, művészeti munkatárs

A kiállítás megtekinthető december 3-tól április 7-ig, hétköznap 9.00 és 19.00 óra között, hétvégén programfüggő.

 

 

SZÉPHÁROM KÖZÖSSÉGI TÉR (1053 Bp. Szép u. 1/b.)

 

Február 28. 18.00 óra

MAGYAR GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA - a Széphárom Közösségi Térben

Magyar Gábor festőművész 35 év alkotásaiból válogatott kiállítása egyfajta visszatekintés. Tanúi lehetünk, ahogy a színes, improvizatív természetű, szabad asszociációt kínáló kompozíciók megváltoznak: puritánabbá és egyértelműbbé válnak, miközben „jelentésük”, e látszólagos egyszerűsödés ellenére kiszélesedik és elmélyül.

Motívumai az alapformákra, a körre és a háromszögre épülnek. A kör a tökéletes, lágy és biztonságos női racionalitást, míg a háromszög az éles és szúrós, szellemi, lelki, testi hegyeivel a férfi intuíciót idézheti fel. Festményein e két motívum illuzórikus testet ölt, és egy ambivalens formává, egy cseppé egyesül, belakva a kép síkján egy különös, álomszerű, metafizikai teret.

A tárlat március 17-ig látogatható.

 

Március 1. 18.00 óra

„SZOLGÁLÓ ÉPÍTÉSZET” - a Széphárom Közösségi Térben

Snopper Tibor (1922-1994) ”dániás” építész a Második világháború végén a budapesti József Nádor Műegyetem építész hallgatója, akinek kalandos módon lehetősége nyílt dániai építész irodákban tanulni és dolgozni. 1947-ben jött haza. További munkásságát és szemléletét alapvetően határozta meg a Dániában megszerzett ismeret. Magas szinten művelte a modern építészetet, először a Könnyűipari Épülettervezési Irodában (később Iparterv), majd Szegeden és környékén.

Snopper Zsuzsanna (1953-) édesapja hatására lett belsőépítész. Enteriőrjeiben az építészeti gondolatot kívánja kifejteni és belsőépítészeti eszközökkel teljessé tenni. Bútorai a gyártási technológiával létrehozható sokszínűséget bizonyítják, ami a fém-fa-porcelán kombinációjával új minőséget is jelent egyben.

Közös bemutatásuk a Széphárom emeleti galériáján egy válogatás a gazdag életművekből, legkedvesebb munkáikból.

A kiállítás megnyitják: Dvorszky Hedvig, Ferenczy Noémi díjas művészettörténész, MMA tagja, és Vesmás Péter, Ybl díjas építész, MMA tagja

A tárlat március 17-ig látogatható.

 

Március 23. 18.00 órakor

ALAIN LABOILE - LA FAMILLE / A CSALÁD - a Széphárom Közösségi Térben

Alain Laboile francia szobrász és fotográfus első alkalommal mutatkozik be Magyarországon. La Famille sorozata a hatgyermekes apuka szemszögéből mutatja be saját családjának egyszerre időtlen és idilli hétköznapjait. A fekete-fehér képek atipikus, vidéki életük pillanatait merevíti ki előttünk, a gyermeki lét és szabadság kérdéskörét állítva középpontba. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál és a Frankofón Fesztivál programjának része.

A kiállítás április 28-ig látogatható.

 


Cikkajánló
- Kiemelkedő árbevételt értek el az AccorHotels szállodái Magyarországon 2017-ben
- Itt az idő, hogy újra gondold a konyhádat!
- Jelentős beruházások lesznek az idén a turizmusban
- Március elsején nyílik az Utazás 2018 kiállítás
- Rekordszámú tétel a Nagy Tokaji Borárverésen

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing