Advent - Hétvégén kezdődik az adventi vásár és programsorozat Sopronban

2016.11.24. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek

Hétvégén kezdődik Sopronban az adventi vásár és programsorozat. A város fenyőfáját már felállították, a 12 méteres ezüstfenyőt a napokban díszítik fel.

Újdonság idén, hogy a pavilonok új helyre, a Fő térről a Várkerületre kerülnek, hogy a helyi vállalkozók, üzletek is bekapcsolódhassanak az adventi forgatagba - tájékoztatta a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kedden az MTI-t.

A színpadot szintén itt állítják fel. Péntektől a népzenétől kezdve a fúvósokon, a gitár- és dzsesszzenén át szinten minden műfaj helyi képviselője fellép az advent idején. Lesz színházi produkció is, a Soproni Petőfi Színház művészei például musical- és operett-részleteket adnak elő december 10-én. Aznap este Charlie is koncertet ad.

Hagyomány már, hogy ebben az időszakban rövid műsort állítanak össze a helyi iskolák és óvodák. Ezúttal tizenegy iskola és kilenc óvoda vállalkozott erre. A gyerekeket bábszínház, mesekuckó, diafilmvetítés és kézműves foglalkozások is várják még az ünnepi időszakban.

Szintén hagyomány, hogy advent négy vasárnapján este közös gyertyagyújtásra várnak mindenkit, és ilyenkor a városvezetés, valamint a történelmi egyházak képviselői mondanak ünnepi gondolatokat.

A betlehemben élő állatok lesznek, a megyeháza homlokzatára pedig felszerelik az adventi naptárt, amelynek huszonnégy ablakát soproni gyerekek rajzai díszítik, ezeket pályázat nyomán választották ki.

Mintegy 40 pavilon kézműves és gasztronómiai kínálatából lehet majd válogatni a soproni adventi vásárban. Találkozhat a közönség a Civil Házzal is, amely öt egyesület összefogásával adománygyűjtést végez. Felajánlásokat várnak majd, amiért cserébe kézi készítésű karácsonyfa-díszeket, lakberendezési tárgyakat, szappanokat vagy éppen mézeskalácsot ajándékoznak. Két évvel ezelőtt is volt már hasonló kezdeményezés, akkor mintegy hétszázezer forint jött össze, és a dévai árvák kapták az adományt. Ezúttal nemcsak őket, hanem a kárpátaljai és a soproni rászoruló családokat is támogatnák a bevételből. A vásár idején jótékonysági gyűjtést szervez még a Rotary és Lions Club is.

A Soproni Advent programjai december 23-ig tartanak.

 

 

 

 

MTI 2016. november 22., kedd 18:15

FOTÓ Nádasdi blog


Cikkajánló
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok
- VINO Bor és Zene Ünnep 2020.
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Aranytíz 2020 szeptember
- Farmer Expó: állatbemutatókkal fűszerezve

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing