A világ legszebb kávéháza

A New York Kávéházat a századelőn a világ legszebb kávéházaként emlegették. Csillogó portálja, hatalmas terei, márványoszlopai, ragyogó aranyozása és velencei csillárjai, díszes freskói miatt méltán kapa ezt a címet. Pezsgő irodalmi és művész élet folyt a falai között. Mindenki szívesen kereste fel és ült le egy feketére, hogy élvezze a hely magával ragadó hangulatát. Sok írónk és költőnk is megemlékezett műveiben a „Newyork”-ról.

Itt volt a Nyugat és több más irodalmi folyóirat szerkesztősége is. A két világháború között az írók, költők mellett színészek és arisztokraták, valamint a gazdag nagypolgári rétegek is a törzsvendégekhez tartoztak. Sajnos a II. világháború után, az úgy ahogy felújított épületben, nyoma sem marad a hajdani pompának. Szép lassan be is zárt az kávéház és megnyitása után száz évvel, csipkerózsika álmában várta a segítséget. 2006-ban eljött az újjászületés. A Boscolo csoport nyitott luxusszállodát az épületben, a „Newyork”-ot pedig régi pompájában újította fel. Napjainkban így ismét kiérdemelte a „Világ legszebb kávéháza” kitüntető címet. De mennyire mondvacsinált cím ez? Mert nekünk, akik ebben a városban élünk evidens, hogy nálunk van a világ legszebb kávéháza. Természetesen nem csak erre alapozta a New York Café ennek a címnek a használatát, melyet már logójában is feltüntet.

A világ egyik leglátogatottabb internetes turista kalauza, az Ucityguides.com választotta meg ezt a patinás kávéházat a világ legszebbjének (megelőzve velencei, bécsi és párizsi kávéházakat). A minap az egyik népszerű, magyar urbanisztikai blogon is írtak erről. Így már nem csak a külföldi turisták, de mi, budapestiek is tudjuk, tényleg a miénk a „Világ legszebb kávéháza”.


Cikkajánló
- A zene mindenkié – avagy minden, ami zene
- Párizs meglepő titkai a bölcsek kövétől az Operaház fantomjáig!
- Újra hódít a palacsinta őrület Magyarországon
- Új hangversenysorozatot indít el a Nemzeti Énekkar
- 5 éves a Bubbles Club!

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing