A MaReSz közleménye
Világos szakmai sztenderdekkel és megfelelő szabályozással megelőzhetőek a szombatihoz hasonló tragédiák.
A Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége mély megdöbbenéssel értesült a hétvégén történt több ember halálával végződő rendezvényről, mely alkalomból először is szeretnénk részvétünket kifejezni a hozzátartozóknak.
Ugyanakkor felhívjuk a közvélemény és a törvényalkotók figyelmét, hogy ez a tragikus esemény elsősorban a szakmai dilettantizmus és az emberi felelőtlenség, másodsorban a nem megfelelő szabályozás együttes következménye.

A Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége évek óta szorgalmazza a rendezvényszervező szakma szabályozását és hatékony ellenőrzését, mely biztosítaná, hogy csak a szabályoknak megfelelő, professzionális és biztonságos rendezvények szervezésére kerülhessen sor.
Ezúton is felajánljuk a több évtizedes múltra tekintő, a hazai rendezvényszervező és -szolgáltató szakma legnagyobb vállalkozásait tömörítő szövetség tapasztalatait, kidolgozott és megvitatott szakmai sztenderdjeit és kérjük, hogy az új hatósági szabályozás kidolgozásába az illetékes szervek vonják be szövetségünket. Ennek érdekében a mai MaReSz közgyűlést követően, a szövetség elnöke levélben fordul Pintér Sándor Belügyminiszterhez.
Budapest, 2011. január 18.
Ganczer Gábor
elnök
Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége
Rendezvényhelyszínek
Esküvőhelyszínek
Konferenciahelyszínek
Rendezvényszolgáltatók















