A Magyar Kultúra Napja az Országos Széchényi Könyvtárban

2013. január 21-23: A magyar kultúra ünnepe a nemzeti könyvtárban

2013. januárjában három napon keresztül A magyar kultúra napjához kapcsolódó programsorozattal várjuk a látogatókat az Országos Széchényi Könyvtárban, amelynek során bemutatjuk könyvtárunk kapcsolódódását a legkülönbözőbb kultúraterületekhez.

Január 21-én munkatársaink tudományos tevékenységébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők: ekkor rendezzük meg az OSZK Tudományos Ülésszak 2012/2013. II. részének nyilvános előadásait Esemény és narratíva címmel.

22-én a zene és a képzőművészet kap kiemelt figyelmet: egész napos programokkal emlékezünk Cseh Tamásra, 23-án pedig irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk, a KönyvTÁRlat ünnepi estjével zárjuk az eseménysorozatot.

2013. január 21.

Az OSZK Tudományos Ülésszakát ’Esemény és narratíva’ - irodalom, színház, történelem címmel rendezzük. A plenáris előadást, idei meghívott vendégként Gyáni Gábor történész, egyetemi tanár (ELTE, CEU) tartja.

2013. január 22. Cseh Tamás arcai – Keresztül az életen

Egynapos kiállítás és programok A magyar kultúra napján Cseh Tamás születésének 70. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtárban.

2013. január 22-én lenne Cseh Tamás 70 éves. A magyar kultúra napján, amely egybeesik a művész születésnapjával, egynapos eseményre hívjuk meg Önöket az Országos Széchényi Könyvtárba. Reményeink szerint nem csupán Cseh Tamás életművének, alkotásainak színtere, de egy „príma hely” is lesz ezen a napon a könyvtár a Cseh Tamást, a Dalokat szerető tisztelők, barátok, művelődéstörténészek számára.

Az Országos Széchényi Könyvtárban működő Mozgóképkincs Alapítvánnyal együttműködésben teljességre törekvően gyűjtjük, rendszerezzük, bővítjük és bocsátjuk a kutatók rendelkezésére a Cseh Tamás-archívum anyagát. Felkutatjuk Cseh Tamás pályájának tanúit, szereplőit, interjúkat készítünk Cseh Tamás életének cselekvő részeseivel. E munka során kibontakozik a 60-as évek képzőművésze, az indián táborozást szervező – éppen érettségizett diák – alakja, feltárulnak a tordasi gyermekkor életutat meghatározó mozzanatai is.

Január 22-én egy napra bepillanthatunk Cseh Tamás titkos indián életébe, felállítjuk a tipijét, és barátai segítségével bemutatjuk a legfontosabb indián eszközöket. Kiállítjuk az általa készített csaknem 100 metszetet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, minden lemezének eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait. A Cseh Tamás-archívum dokumentumaival számítógépeken, az archívum munkatársai segítségével ismerkedhetünk meg, illetve a képernyőkön több ezer fényképet tekinthetünk meg tematikus válogatásban.

 

A program 11 órakor megnyitóval kezdődik, amelynek során Bereményi Géza a dalszerző, Jankovics Marcell a képzőművész Cseh Tamást mutatja be, majd a Dalokat megidézve délben hangversenyt tartanak barátai: Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor.

Bemutatjuk a „Levél nővéremnek 2” Katona József színházbéli, 1994 márciusi premierjéről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát.

Levetítjük a Cseh Tamás arcai című 75 perces összeállítást.

Este 18 órától Másik János élő koncertet ad a közös dalokból.

 

A Dalok és Cseh Tamás egész életművének tárgya a szabadság volt – a több évtized alatt minden szó, minden hangsúly, minden akkord önmagán túl valami mást is jelentett, és ha a sorok között rejtetten is, ha szimbolikusan is: egy szabadságszerető ember vallomása volt. A dalok világa nemzedékek számára jelentette azt: „ahol nincs szabadság, ott nincs szabadság”.

15:00 órakor könyvbemutatót is szervezünk, hiszen megjelentek Nemzeti Téka, az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat kiadó közös sorozatának legújabb kötetei:

Rózsa Mária: „Közfényt gyarapítni”

„A kéziratoknak van lelkök” (Csontosi János emlékkötet) - Szita Gábor, Weeber Tibor (szerk.)

Ezen a napon valamennyi programunk és kiállításunk díjmentesen látogatható, könyvtári körsétákat és tárlatvezetéseket is szervezünk az érdeklődőknek.

 

2013. január 23. KönyvTÁRlat II/5.

Irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk egyéves évfordulójához érkezik, hiszen 2012-ben A magyar kultúra napján indítottuk útjára, és azóta minden hónapban nagy sikerrel rendezzük meg. Ez alkalommal a klasszicizmus, felvilágosodás kora elevenedik meg a Felfedezett töredékek című esten. Kazinczy és a női arckép címmel Kazinczy költészetének kevésbé ismert oldalát mutatjuk be, illetve Ungvárnémeti Tóth László: Újra amalgámozott üvegtáblátska címen a Psyché „atyjának” életművét tárjuk fel az érdeklődők előtt.

Ez alkalommal is ünnepi műsorral várjuk a látogatókat: Kazinczy és Ungvárnémeti műveiből Laklóth Aladár, a Madách Színház művésze tart előadást. Exkluzív kamarakiállításunk is megtekinthető: Korabeli kéziratok, levelek; könyvritkaságok, első kiadások a 18-19. század fordulójáról.

 

A programok támogatója az EMMI és a Nemzeti Kulturális Alap.

 

További információ: 06 1 224-3710, 06 1 487-8652, 06 20 400 8873,

www.oszk.hu

Országos Széchényi Könyvtár, Budavári palota F. épület

Könyvárlat az Országos Széchényi Könyvtárban. HOL Magazin 2013.


Cikkajánló
- BBQ-magasiskola a Budapest Barbecue Company-ben
- 7. Magyar Sajtmustra
- Kóstold meg a világ ízeit október 5-én, az AsiaCenterben!
- Disznótoros Kolbászfesztivál 2019.
- Randi Gasztrohősöknek

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing