A jubileumi Mesterségek Ünnepén a Borfesztivált is

Kettős születésnapnak ad helyet idén a Budai Vár: a 25. alkalommal megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepe ideje alatt megemlékeznek a Borfesztivál 20 éves jubileumáról is, augusztus 18. és 21. között.
Az idei Mesterségek Ünnepén - az évfordulóra való tekintettel - számos különleges és érdekes programmal találkozhatnak majd a fesztiválra érkezők. A hagyományos programkínálat mellett lesznek divatbemutatók, borászati- és borkülönlegességek, valamint két korábban meghirdetett pályázat lezárására és eredményhirdetésére is sor kerül - tájékoztattak közleményben a szervezők.

Tetőtől Talpig címmel hirdetett pályázatot a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza. A felhívásra olyan kreatív ötleteket vártak, amelyek megőrzik, népszerűsítik, valamint a mai divatvilágba helyezik a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúráját valamint népi kézműves értékeit. A felhívásra beérkező 135 pályaműből 49 került a döntőbe, ezek közül választják ki a győztest. Az eredményhirdetést augusztus 19-én este hét órától tartják egy látványos divatbemutató keretében. Az esemény fővédnöke Schmittné Makray Katalin.

Sor kerül még a jubileumi fotópályázat eredményhirdetésére és díjazására is: a pályázók a Mesterségek Ünnepe elmúlt 24 évéről készült képekkel nevezhettek. A 600 beküldött fényképből kiválogatták a legjobbakat, ezekből augusztus 18-án nyílik kiállítás.

Nem maradnak el a már megszokott programok sem. Négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyeikben mutatják be tradicionális mesterségük fortélyait, lesz vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyerekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja majd a közönséget. A Borfesztiválhoz kapcsolódóan lopózás, "palackozd magad" programot és gyerekborász képzést is szerveznek.

A hagyományokhoz híven idén a balti országokat hívták vendégként, Észtország, Lettország és Litvánia kézművesei avatják be hagyományos mesterségeik titkaiba az érdeklődőket.

A nyitó napon a Palota Színpad vendége Pál István Szalonna és Szalóki Ági lesz, az Oroszlános-udvarban pedig a Kerekes Band játszik. Augusztus 19-én többek között a Latin Spirit Trió húzza majd a talpalávalót, 20-án pedig a Kaláka együttes koncertje zárja a napot.

 

MTI 2011. augusztus 14., vasárnap 8:45 - fotó origo.hu


Cikkajánló
- 2020/21 az újramuzsikálás évada a Nemzeti Filharmonikusoknál
- Az online térbe költözik a Zöldülők Vására
- Beethovennel a szabadban a mester születésének 250. évfordulóján
- Tokaji Tavasz Tállyán
- Ötven séf, ötven történet a 10. Electrolux Gourmet Fesztiválon

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing