A Fesztiválszövetség konferenciája

2014.11.20. | Kategóriák: Rendezvényhírek, teljes cikkgyűjtemény, Hírek

A minőségi fesztiváloknak gazdaságélénkítő hatást kell gyakorolniuk, ennek érdekében a Magyar Fesztiválszövetség (MFSZ) elnöksége kidolgoz egy tervet a közös munkára az illetékes szervezetekkel - mondta Márta István, az MFSZ elnöke a szövetség szerdai budapesti konferenciáján elhangzottak összegzéseként.

Márta István hangsúlyozta, hogy bekapcsolódtak az Európai Fesztivál Szövetség projektjébe, és ennek keretében december 15-ig lehet jelentkezni a hazai fesztiváloknak az európai minősítésre, a magyarországi kuratórium pedig az év végén dönt az ajánlásokról az ez európai szervezet felé.

"Összesen 102 fesztivál kért már és kapott minősítést, mindössze öt-hat rendezvényt kellett visszautasítanunk" - tette hozzá az elnök.

A minőséget hangsúlyozta Zilai Zoltán, az MFSZ gasztrokulturális tagozatának vezetője. Mint kiemelte, a konferencia minden résztvevője egyetértett abban, hogy ezért közösen lehet tenni, és ezzel áttörésre van lehetőség ezen a téren. Úgy vélte, a konferencián sikerült megmutatni magukat, hátterüket és a fesztiválok által képviselt értékeket, amelyek egyedivé teszik őket az országban.

"Az interaktivitás, a közösségek fejlesztése, az identitás-megőrzés, a kulturális örökségünk védelme új kihívásként jelentkeznek a fesztiválok számára is, ezt a közművelődés intézményrendszerével történő együttműködéssel lehet kezelni" - mondta Zilai Zoltán.

Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója nagy kérdésnek nevezte, hogy a döntéshozók milyen preferenciák alapján döntenek a jövőben a fesztiválok támogatásában. Hozzátette: a kistérségi fesztiválokra ugyanolyan nagy szükség van, mint a nagy nemzetközi rendezvényekre.

"A fesztiválokat minősítő, alulról szerveződő szempontrendszer és stratégia, amelyet a szövetség elindított, alkalmas lehet arra, hogy segítsünk a döntéshozóknak és partnerek legyünk az eligazodásban egy igazságosabb, hatékonyabb támogatás- és forráselosztás érdekében" - fogalmazott Herczeg Tamás.

Az MFSZ-konferencia végén minősítési okleveleket adtak át. Kiváló minősítést kapott például a Gyerek Sziget, a Hungarikum Fesztivál, a Kévi Juhászfesztivál, a Szegedi Borfesztivál, a Győrkőcfesztivál, valamint az Egerszegi Fesztivál is.

 

 

MTI 2014. november 19., szerda 17:04


Cikkajánló
- Már hídhoz is szállít a KFC
- Egy hét múlva lesz a Balaton ünnepe
- Egyes zöldségek és gyümölcsök segítik megvédeni a bőrt napozás közben
- Campus Fesztivál - Megnyílt az Egyetem-tér a nulladik napon
- Kurultáj - Augusztusban lesz Bugacon a hagyományőrző fesztivál

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing