A debreceni Nagyerdő rekonstrukciója

Fontos állomásához érkezett a debreceni Nagyerdő rekonstrukciójának folyamata: befejeződött a gyógyfürdő és a termálszálló több mint 2,5 milliárd forintos felújítása - jelentette be a város polgármestere a pénteki projektzáró rendezvényen.
Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) elmondta: a nagyerdei víztorony most kezdődő és a strandfürdőnek a következő pályázati ciklusban tervezett felújításával teljesen megújul a debreceni Nagyerdő.

Papp László alpolgármester hozzátette, hogy eddig több mint 20 milliárd forintot fordítottak a Nagyerdő felújítására: elkészült az új stadion, a ködszínház, a szabadtéri színpad, a parkerdő korszerűsítése, és most befejeződött az Aquaticum termálfürdő és termálhotel teljes megújítása.

Ezek a fejlesztések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Debrecen a leglátogatottabb magyar városok között legyen - mondta az alpolgármester.

Fazekas Lajos, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy az Észak-alföldi Regionális Operatív Program három kiírására pályáztak sikeresen.

Ezek eredményeként egymilliárd forintból korszerűsítették az Aquaticum termálfürdőt, 951 millió forintból újult meg az Aquaticum Termál és Wellness Hotel, további 555 millió forintból pedig a gyógyfürdő egészségügyi szolgáltatásait fejlesztették - fűzte hozzá.

Az igazgató szerint a 2,5 milliárd forintos fejlesztéssel korszerű lett a termál- és az élményfürdő, valamint a szálloda, és az Aquaticum gyógy- és fürdőközpont lett a régió egyik legmodernebb, legnívósabb egészségügyi szolgáltatója.

A szállodában kialakított Natura étteremről szólva Fazekas Lajos elmondta: az elmúlt években sok olyan család érkezett a szállodába, amelyben olyan felnőtt vagy gyerek is él, aki születésétől fogva vagy később kialakult ételintoleranciában (liszt- vagy tejcukor-érzékenység, tojásallergia stb.) szenved. A koncepció a diétás konyha, a Natura étterem kialakításával is az volt, hogy legyen Magyarországon egy olyan szálloda, ahol külön kérés nélkül, folyamatosan, a kínálat állandó részeként főznek nekik is - magyarázta Fazekas Lajos.

 

 

MTI 2014. október 3., péntek 18:46


Cikkajánló
- 4 millió eurós fejlesztés a Thermia Palace Spa szállodában
- Cabernet franc és terroir Villányban
- Eddig nem érvényesül a papírforma – Félidőben jár Az Év Fürdője szavazás
- Megújult Etyeken Magyar-kút
- Új élménymedencével ünnepelte 50 éves jubileumát a füredi Marina

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing