4000 nézőt ejtettek ámultba az Illúzió Mesterei

2017.03.07. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek

Elképesztő előadást láthattak a nézők a hétvégén a Mom Kulturális Központban. Az Illúzió Mesterei hat teltházas előadást adtak a hazai közönségnek, több mint 4000 néző előtt. Tárgyak lebegtek a színpadon, egy ember kettéfűrészelte magát, nézők olvastak egymás gondolataiban és valami megmagyarázhatatlan módon a közönség minden egyes tagja megtalálta kártyájának párját egy humoros szerelmi rituálé keretében.

A műsor Nagy Molnár Dávid klasszikus kézügyességi műsorával kezdődött, amiben boszorkányos ügyességgel forgatta ujjai között a pénzérméket, és a műsora végén még egy óriási szikrázó pipát is megjelentetett. 

Az előadás egyik legemlékezetesebb része volt, amikor Párkányi Kolos nem a színpadon mutatta be trükkjét, hanem a karzat leghátsó sorában, a legtávolabb ülő nézőtől kért kölcsön egy 500 forintost, amiből ötezrest varázsolt. Ezután mindenki nagy meglepetésére a nézőnek adta az átváltoztatott pénzt. Ezt követően, szintén a karzat hátsó sorában ülő párnak varázsolt elő két jegyet, amik az első sor közepére, a legjobb helyre szóltak. Később Kolos újra színpadra lépett és a klasszikus összekapcsolódó karikák trükkjét mutatta be - méghozzá úgy, hogy a karikák a levegőben lebegve kapcsolódtak össze!

Az Illúzió Mesterei. HOL Magazin 2017.

Az este német sztárvendége, a bűvész világbajnok Topas zenére előadott számai egyszerre voltak modernek, viccesek és magukkal ragadóak. Először a kezét darabolta fel, majd egy apró dobozból közel 20 óriási hangfalat és egy csinos asszisztenst varázsolt elő. Majd nemcsak hogy kettédarabolta magát, miközben zenélt, de partnernője egy másik fellépővé, Párkányi Kolossá változott át. 

„Nagyon örülök, hogy magyar közönség előtt színpadra állhattam. Több rokonom is él itt Magyarországon, a feleségem is magyar származású, ezért régóta nagy vágyam volt, hogy itt léphessek fel. Somával is régóta ismerjük egymást, számos előadássorozaton léptünk már fel együtt” – nyilatkozta a műsor kapcsán Topas.

Badár Tamás a tőle megszokott módon a technológiát ötvözte a bűvészettel és egy néző által megkevert rubik kockát dobott fel a levegőbe, hogy aztán az kirakja saját magát, végül pedig tabletből jelentetett meg pénzt és kártyákat.

Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok a tőle megszokott módon nevettette meg a nézőket: két néző olvasott egymás gondolatában, és széttépett újságot varázsolt ismét egy egésszé. Egy interaktív trükk keretében minden néző kapott négy kártyát, amiket összehajtottak és széttéptek. Egy kártyadarabot mindenki félretehetett, a többitől pedig pont úgy szabadultak meg, hogy végül csak a kártya másik fele maradt csak a kezükben. Végül Soma bemutatta élőben a Youtube-on és a Facebookon vírusvideóvá vált magyar zeneszámokra előadott kártyatrükkjét, amit a közönség vastapssal jutalmazott.

Az Illúzió Mesterei. HOL Magazin 2017.

"Fantasztikus élmény volt ismét az Illúzió Mesterei műsorral a hazai közönség elé állni, nagyon jó hallani azokat a visszajelzéseket, hogy már alig várják a következő évi show-nkat. Külön élmény volt nekem, hogy a hazai slágerekre bemutatott kártyatrükkömet most csináltam először élő közönség előtt. Rengeteg interaktív trükköm volt már videón keresztül, de élőben látni azt, hogy ennek a rengeteg embernek egyszerre sikerül a mutatvány a saját kezében, az nagyon felemelő érzés" – mesélt a műsoráról Hajnóczy Soma.

Az előadáson együtt nevetett és csodálkozott a gyerekektől a nagymamákig mindenki, akik a műsor végén megrohanták a művészeket autogramokért és közös fotókért. A modern bűvészet legkiválóbb képviselői jövőre újra színpadra lépnek a MOM Kult színpadán.  


Cikkajánló
- Mosoly nyaralás a büki Danubius szállodában
- Varga: fel kell venni a kesztyűt a piacvédelmi intézkedésekkel szemben
- Budapesti Borbár Túra újratöltve
- Turisztikai ügynökség - A magyarok több mint fele tervez utazást nyáron
- Belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a turisztikai ügynökség

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing