29. Farmer Expó: az akarat diadala

2020.08.18. | Kategóriák: Rendezvények, teljes cikkgyűjtemény, Hírek

Nagy István agrárminiszter megígérte, hogy nem engedik el a magyar gazdák kezét.
„A magyar mezőgazdaság ütésálló, az agrártermékeink ütőképesek a piacokért folytatott, kiélezett gazdasági küzdelemben” - hangoztatta Nagy István agrárminiszter Debrecenben, a 29. Farmer Expó megnyitóján, melynek idén is a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont.

Vírusok árnyékában

- A V-Trade kiállítások Kft. (érezvén a gazdák biztatását és ezen keresztül az ágazat élni akarását) a koronavírus-járvány ellenére is vállalkozott arra, hogy (a járványügyi szabályok messzemenő betartásával) augusztus 18-a és 21-e között megrendezze Magyarország egyik legnagyobb agrár-seregszemléjét – fogalmazott Vaszkó László vásárigazgató, hozzátéve, hogy idén több mint száz kiállító mintegy 6 ezer négyzetméteren várja a látogatókat. A miniszter elismeréssel szólt arról, hogy az év első három hónapjában az agrárgazdaság 809 millió euróval járult hozzá a nemzetgazdaság 1855 millió eurós többletéhez. „A járvány a mezőgazdaság terheléspróbája is volt, és kiállta a próbát. Pedig (mint mondani szoktuk) négy vírus árnyékában éltük az életünket az elmúlt időszakban: a sertéspestis, a madárinfluenza, a koronavírus és a félelem vírusa árnyékában”.

A 29. Farmer Expo megnyitója a Debreceni Egyetem Campusán. HOL Magazin 2020.

Ötven éves álom

Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozottan szólt arról, hogy az elmúlt időszakban 1 milliárd forintot költöttek helyei piacok létesítésére, a meglévők felújítására. - Tolmácsolom a helyi termelők kérését miniszter úrnak és a kabinetnek, miszerint hozzanak létre olyan laborokat, amelyek mind a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a gyógyszeripari hasznosításhoz kapcsolódóan módot adnak arra, hogy a kistermelők minősített termékekkel tudjanak piacra törni – fogalmazott a politikus.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke Győrffy Balázs országos elnök szavait tolmácsolva elmondta, hogy az agráriumban égető szükség van a beszállítók és a partnerek személyes találkozójára, melynek a Farmer Expó lassan három évtizede remek terepe. Papp László Debrecen polgármestere egy 50 éves álom beteljesülésének nevezte azt, hogy a Kormány támogatja a Civaqua–program első ütemének a megvalósítását. Egyben bejelentette, hogy jövőre a Farmer Expó keretében felelevenítik az egykori debreceni lovasnapok hagyományát. Jakab István, a Magosz elnöke és az Országgyűlés alelnöke elégedetten szólt arról, hogy a Magyarok Kenyere program keretében tavaly már 5700 hazai és határon túli gazda ajánlott fel összesen 791 tonna búzaadományt a rászorulóknak. A kenyérünnep alkalmából megáldották azt a kenyeret, amely a Balmaz-Sütöde Kft. alkotása, és amelyet az idei év legjobb búzakenyerének ítélt a szakmai zsűri.

A Farmer Expó négy napját a látványos állat- és gépbemutatók mellett szakmai konferenciák keretezik, melyeken az ágazatok gondjai és a támogatások egyaránt napirenden lesznek.


Cikkajánló
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Nyolcadik alkalommal szervez Sajtmustrát a Magyar Sajtkészítők Egyesülete
- 29. Farmer Expó: az akarat diadala
- Gyulán nyitja második franchise éttermét a Creppy
- Aranytíz 2020 szeptember

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing