2016 végére készülhet el az új Sóstói Stadion Székesfehérváron

2014.11.12. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek

Két év múlva készülhet el az új, 14 250 fő befogadására alkalmas, UEFA IV-es besorolású Sóstói Stadion Székesfehérváron - jelentették be a Videoton FC stadionjában tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Vígh László, a beruházásért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a többfunkciós létesítmény a jelenlegi stadion helyén épül meg, és minden szempontból illeszkedik majd környezetébe. 

Hozzátette, hogy a kilencmilliárd forint összköltségű beruházás elől minden akadály elhárult: rövidesen elkészülnek a kiviteli, koncepció- és engedélyes tervek, majd 2015 szeptemberében elkezdődhet az építkezés, amely várhatóan 12-13 hónapig tart, és 2016 végére lehet kész az új stadion.

Jelezte, hogy a jelenlegi földlelátó bontása az eredeti tervekkel ellentétben nem kezdődik el idén, csak közvetlenül az építési munkálatok előtt. Megjegyezte, hogy a mostani főépület szerkezete megmarad, viszont felújítják, bővítik.

Vígh László kiemelte: a létesítmény nézőtere 100 százalékban fedett lesz. A hazai ultrák szektora 3300, a vendégszurkolóké 1450, a családi szektorok 2900 és 4200, míg a főlelátó 2400 fő befogadására lesz alkalmas.

A főlelátón a VIP lelátó mellett VIP skyboxokat is kialakítanak, valamint helyet kap a stadionban a sóstói természetvédelmi területet bemutató látogatóközpont, egy klubmúzeum és egy ajándékbolt is.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy nem önmagában stadionfejlesztésről van szó, hanem egyfajta városrészi rehabilitációról. Reményét fejezte ki, hogy a "Vidiváros" igazi közösségi tér lesz, ahol a sport mellett helyet kaphat a kultúra, az oktatás és a természetvédelem.

Közölte, hogy fejlesztik a környék közlekedését, megfelelő számú parkolót létesítenek, és a stadion közvetlen környezetében fekvő természetvédelmi terület évtizedes problémáit is megoldják. A fejlesztés keretében mederkotrást végeznek, illetve megoldják a terület vízpótlását is.

A városvezető kiemelte: a bontás nem kezdődik el januárban, hanem a város kérésére a Sóstó rehabilitációjával egybekötve folyik majd. Így a Videoton FC hazai pályán játszhat a mostani szezon végéig.

Balogh Attila, a Videoton FC-t működtető Fehérvár FC Kft. ügyvezető igazgatója fontosnak nevezte, hogy a tervezéskor a sportszakmai szempontokat figyelembe vették. Hozzátette: a szurkolói élmény fokozására kiemelt hangsúlyt helyeztek.

Mint mondta, amennyiben sikerül folytatni a jó bajnoki szereplést, akkor a nemzetközi kupameccseket a felcsúti Pancho Arénában fogják lejátszani, amíg azt az előírások lehetővé teszik.

Kérdésre elmondta: nem zárható ki az új stadion nevének értékesítése sem.

 

MTI 2014. november 12., szerda 12:36


Cikkajánló
- Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet
- Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing