2016. január - február

Rendezvényajánlónk ezúttal már 2016-os eseményekre hívja fel olvasóink figyelmét. Tartson velünk!

Balaton

Újévi csobbanás

2016. január 1.  

Szigliget, Strand

www.ujevicsobbanas.hu  

Akik szeretnének a 2016-os év első fürdőzői lenni a Balatonban, várjuk Újév napján 14.00 órakor a szigligeti strandon.

Elképzelhető, hogy 0 fok körüli lesz a víz hőmérséklete, mégis szeretnénk, ha forró lenne a hangulat. Ennek biztosítására forralt borral, azért pedig, hogy sikeres év legyen a 2016-os év, lencsegulyással várnak mindenkit a rendezvény szervezői. Aki csak egy rövid időre is megmártózik a Balatonban, annak egy emléklapot adunk, ezzel bizonyítva, hogy számukra a balatoni fürdőzés már január elsején elkezdődött.

A rendezvényt mindenképp megtartjuk, még akkor is, ha befagy a Balaton, ez esetben lékvágással biztosítjuk a „csobbanás” lehetőségét!

 

Téli Túra

2016. január 16.

Gyenesdiás, Természet Háza Látogatóközpont

www.gyenesdias.info.hu; www.bakonyerdo.hu 

A Keszthelyi-hegység élővilágával nem csak a Természet Háza látogatóközpontban, hanem vezetett tematikus túrák keretében is megismerkedhetünk.

Januári program: január 16. Téli túra

TÚRAINFORMÁCIÓK:

Kérjük a túrákra a túra előtti nap 16:00-ig jelentkezzenek be.

A túrák minimum 8 fő esetén indulnak (értesítést küldünk, amennyiben a túra elmarad).

Gyülekezés minden esetben a Természet Háza Látogatóközpontnál.

Félnapos túra: 400 Ft/fő; egész napos: 600 Ft/fő; holdfénytúra: 800 Ft/fő.

A túravezetés magyar nyelven történik.

Információ: Csali Nikolett 30/239-4279

termeszethaza@bakonyerdo.hu

 

Újévköszöntő hangverseny

2016. január 17.

Balatonfüred, Anna Grand Hotel

www.balatonfured.hu 

A Zeneiskola szervezésében megrendezésre kerülő újévköszöntő hangverseny.

 

Vince napi borünnep

2016. január 23.

Balatonfüred, Anna Grand Hotel

 www.balatonfured.hu 

Vincze-napi borünnepet szerveznek Balatonfüreden, az Anna Grand Hotelben. Délelőtt szakmai programok lesznek a helyi borászoknak. Délutáni pedig különböző programok lesznek a nagyközönségnek.

 

Farsang farka-vidám téltemetés

2016. január 30.

Tihany, Németh László Művelődési Ház, település utcái

www.tihany.hu

A szokások és hiedelmek zömének szempontjából többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A záró három napot " farsang farkának " is nevezik. A Tihanyi Téltemetés kedélyes farsang végi rendezvény. Január 30-án vidám maskarások vonulnak végig az utcákon a Visszhang-dombig, ahol Carneval herceg köszönti őket. A dombon menyegzőt tartanak, Carneval elveszi Tihany Szépét, minden pártában maradt helyi lány képviselőjét. Az esküvő után hatalmas máglyát raknak, rádobják a tél koporsóját, és hajnalig táncolnak a tűz körül. Sőt, a bizarr, esküvővel és temetéssel tarkított farangi mulatságon még a Fánk királynő is tiszteletét teszi!

 

Budapest-Közép-Dunavidék

 

Forraltboros Kalandozások Jégvirágtól Borvirágig 2016

2016. január 9.

Monori Pincefalu (Strázsa-hegy), Szent Orbán tér és Környéke

 

A Monori Borút Egyesület szervezésében 2016 január 9-én a monori Strázsahegyen ismét kinyílnak a pinceajtók, és forralt bor illata lengi be a Monori Pincefalu főtere, a Szent Orbán tér környékét. Számos ismert budapesti és helyi ételkészítő mester csatlakozik a helyi forralt bort főző-kínáló borosgazdákhoz, hogy az ide látogatóknak bemutassák az ínycsiklandó falatokat és forraltbor-különlegességeiket.

http://monoripincefalu.eu/rendezvenyek

 

V. Jubileumi Hagyományőrző Gasztronómiai Böllérfesztivál

2016. január 9.

Kakucs

A Kakucsi Böllérfesztivál 5. alkalommal hívja vendégeit a Pest megyei faluba 2016. január 9-én egész nap, és a csapatonkénti disznóvágás mellett újabb ízben megrendezésre kerül a házi pálinkaverseny is. Idén 30 csapat mérkőzik meg a böllérversenyen, ahol neves szervezetek szakmai zsűrije díjazza az elkészített ételeket. A fesztiválon számos kézműves és más hagyományos élelmiszeripari termék is fellelhető lesz.

www.facebook.com/hagyomanyorzo.bollerfesztival

 

 

Mága Zoltán Újévi koncertje

2016. január 1.

Papp László Budapest Sportaréna

A Budapesti Újévi Koncert hagyományát Mága Zoltán teremtette meg hazánkban. Mága Zoltán Újévi koncertje 2016-ban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. A koncerten a legkiemelkedőbb hazai művészek mellett minden évben számos válogatott külföldi sztár is fellép. Több operacsillag is tiszteletét tette már a koncerteken, és a hazai sikerek nyomán Mága Zoltán az Újévi koncertjét Bécsben és Amerikában is megrendezi. A 2016. január 1-jén megrendezésre kerülő Budapesti Újévi Koncert alkalmával Mága Zoltán a Papp László Budapest Sportarénában ismét egy fergeteges showt állít majd színpadra. www.magazoltan.com/koncertek

 

 

11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

2016. január 7-11.

Fővárosi Nagycirkusz

A magyar cirkuszművészet ünnepe, a kétévente megrendezett nemzetközi cirkuszfesztivál hamarosan újra megnyitja kapuit! A fesztivál nemcsak a nézők fergeteges szórakoztatásáról, hanem a fellépő művészek nagy kiugrási lehetőségéről is szól: számos híres artista világhódító karrierje indult el a Fővárosi Nagycirkusz porondjáról. A fesztivál rangja, elismertsége garancia arra, hogy a budapesti publikum elismerését elnyerő artistaművészek - legyenek magyarok vagy a világ bármely tájáról érkezettek - a legrangosabb cirkuszokba, varietékbe kapnak meghívást.

A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2010-ben elnyerte a Kiváló Fesztivál minősítést, és a cirkuszvilág legrangosabb fesztiváljai között tartják számon. Sokan ma már a nagy Monte-Carlo-i cirkuszfesztivál mellett a világ egyik legrangosabb fesztiváljaként emlegetik. www.maciva.hu/fesztival

 

A fesztivál programja:

„A” műsor           2016. 01. 07.

„B” műsor           2016. 01. 08.

Ifjúsági Gála        2016. 01. 09.

„B” műsor           2016. 01. 09.

„B” műsor           2016. 01. 09.

„A” műsor           2016. 01. 10.

„A” műsor           2016. 01. 10.

Gálaműsor          2016. 01. 10.

Gálaműsor (díjátadóval)                2016. 01. 10.

 

 

Falusi Disznótor – Télűző Mulatság

2016. február 6.

Dunavarsány - Petőfi Művelődési Ház, Kossuth L. u. 2.       

Aki eljön nem csalódik, kis munkával jól lakhatik! 6 órakor Pálinkás jó reggelt!, majd disznótor. A napot egy három fogásos, zenés vacsorával koronázzuk. A jókedv garantált!        

Három fogásos vacsora ára: 3500 Ft. Kizárólag előzetes foglalás esetén!         

www.varsanyimuvhaz.hu

 

 

VII. Télbúcsúztató Faludisznótor

2016. február 27.

Szigetújfalu - Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, Vasút utca 24.

A Petőfi Sándor Művelődési Házban és környékén versennyel egybekötött hagyományos disznóvágás és sváb látványkonyha. Egész napos gyermekfoglalkozások, sváb ínyencségek, pálinka, forralt bor, büfé, ugrálóvár, zenés mulatság, bál, jókedv, móka és kacagás. 16:30-tól disznótoros vacsora.

A jó hangulatról a Satya Tibi Band gondoskodik.

A zsűri elnöke: Reviczky Gábor.

Kóstolás folyamatosan kóstolójegy ellenében, melyet a helyszínen lehet 300 Ft-os egységáron megvásárolni a kijelölt árusító helyen. Belépés díjtalan!

www.kisdunamente.hu/programok

 

 

IX. Budapesti Mangalica Fesztivál

2016. február 12-14.

Budapest

A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvényen az érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel: sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő. Csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja. A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös-fecskehasú) 3-3 példány, és egy anyakoca malacokkal.

A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves utcában. A fesztivál szervezői felvállalták a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer… stb.) támogatását is, így a termelői piactéren velük is találkozhatunk.

A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak a kora délutántól késő estig tartó könnyűzenei programok alatt. Napközben autentikus népzenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók várják a látogatókat.

http://mangalicafesztival.hu

 

 

Dél-Alföld

Boban Markovic Orchestra

2015. december 11. – december 13.

Szeged, IH Rendezvényközpont

http://szegedtourism.hu/programok/2016-01-03/bobanmarkovicorchestraihrendezvenykozpont

Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Európa talán legnépszerűbb fúvószenekaráról beszélünk.
Boban Markovics mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében; díjak sokasága,
több százezer eladott lemez, klub és fesztiválkoncertek százai, rajongók tízezrei követik
örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európa országaiban... Több éve az újévet a budapesti Müpában indítja a zenekar, ezt a hangulatot szeretnénk most Szegeden is bemutatni, azaz nem ígérhetünk mást, mint önfeledt, szabad örömzenélést, ahol a Balkán, az európai zenei hagyományok keverednek Boban és zenekarának muzsikájában. A zenekar kedvenc országa továbbra is Magyarország, itt adta Boban élete legszebb, legemlékezetesebb koncertjeit, itt muzsikáltak a legtöbbet, és itt a legnagyobb felhatás a koncertek körül továbbra is! Legyenek részesei újra és újra az örömzenélés ünnepének, az örökifjú Boban Markovics Orkestar újévi koncertjének, induljon jól, örömtelien az újév mindenkinek!

Jegyár:

elővételben: 5500 Ft, a koncert napján: 6500 Ft

 

Csabai Farsang

2016. február 4 - 10.

Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ

http://turizmus.bekescsaba.hu/index.fcgi?rx=&nyelv=hu&menuparam5=340&menuparam_44=262
http://csabagyongye.com/

Asszonyfarsang, disznóvágások, házi pálinka verseny, farsangi alakoskodás, kölyöksziget és számtalan további program kerül megrendezésre 2016. február 4-10. között a hagyományos Csabai Farsangon Békéscsabán. A Csabagyöngye Kulturális Központ hagyományos helyi kulturális értékekre építve, a farsangi ünnepkör tradicionális csabai szokásait és tevékenységeit középpontba állítva, időpontjában is hagyományosan "farsang farkán" szervezi népszerű eseménysorozatát.

Csokoládéfesztivál

2016. február 13 – 14.

Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ

http://turizmus.bekescsaba.hu/index.fcgi?rx=&nyelv=hu&menuparam5=339&menuparam_5=38&menuparam_22=3567
http://csabagyongye.com/

Élje át az ünnepi készülődés hangulatát a karácsonyi vásáron, ahol forralt bort szürcsölgetve vagy kürtőskalácsot majszolva megtekintheti az árusok portékáit, 2015-ben 5 helyszínen.

2005-től hagyomány minden évben, hogy a karácsonyt megelőző négy vasárnapon a Dóm téren felállított adventi koszorúnál közös gyertyagyújtáson vehetnek részt a szegediek. Az eseményen közéleti szereplők és egyházi személyek közösen lobbantják lángra az adventi lángot.

A Széchenyi téren karácsonyi vásár, kézműves foglalkozások, forralt bor és finom falatok várják a kilátogatókat. A Dóm téren magyar kézművesek árulják termékeiket, a kikapcsolódásról a Bálaszínház változatos műsorai gondoskodnak. A Dugonics téren - a két karácsonyi vásár között „félúton” - forralt bor, kürtöskalács, kenyérlángos és még számtalan finomság várja az érdeklődőket.

 

XXVI. TOUREX Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásár

2015. február 26 – 28.

Kecskemét, Hírös Agóra - Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ

http://www.countypress.hu/weboldal/tourex.html

http://www.utazzitthon.hu/xxvi-tourex-idegenforgalmi-szakkillts-s-vsr-kecskemet-31123.html

 

A kiállításra várjuk: nemzetközi és helyi idegenforgalmi képviseletek, tour operátorok és utazási irodák, turisztikai desztinációk, a turizmushoz kapcsolódó idegenforgalmi szolgáltatók, pl.: gyógyfürdők, szállodák, nemzeti parkok stb. jelentkezését. A rendezvényt minden évben külföldi és belföldi díszvendég színesíti, mely bemutathatja az adott ország illetve a helyi turisztikai sajátosságokat.

Információ: Székely Zsolt szervező 30/983-6222

 

Dél-Dunántúl

Pincéről Pincére Variációk Vincére                                          

2016. január 23.

Tenkes-hegy – Siklós – Kisharsány – Nagyharsány – Villány

www.villanyiborvidek.hu

 

Régi szokás, hogy a szőlősgazdák Vince-nap időjárásából és a metszett "Vince vesszők" állapotából jósolták a szüret gazdagságát. E napon egyik pincéből a másikba járva áldomásoztak, kóstolták egymás borait. A tőkékre Isten áldását kérték, s a biztonság kedvéért még babonás fortélyokat is bevetettek, a természet iránymutatásait követve.

A Tenkes-hegytől, Siklóson, Kisharsányon át Villányig vezető programsorozat nem titkolt célja, hogy a Vince-nap újra egy élő, közös borvidéki hagyomány legyen. Természetesen Önökkel együtt, kedves Vendégeink!

"Ha szent Vintze napja fénylik, megtelik a pintze, és sok jó bort várhatni". A napsugár igazi áldás, segítségével megcsordul a jég és telik a pince. Pincéink ajtaját szélesre tárva, szeretettel várjuk!

Információ:

Villány- Siklósi Borút Egyesület

Tel: 72/492-181, 72/492-242

E-mail: info@borut.hu ; iroda@borut.hu ; info@villanyiborvidek.hu

Internet: www.villanyiborvidek.hu

 

Kaposvári Farsang - Dorottya Napok                             

Időpont: 2016. február 5-7.

Helyszín: Kaposvár

www.egyud.somogy.hu

Kaposvár sem maradhat ki a tavaszvárási mulatságokból. A városban a Dorottya Farsangi Napok már hagyományosan a Dorottya névnaphoz legközelebb eső hétvégén kerülnek megrendezésre. 

A város gazdag művészeti öröksége és a térség néphagyományai a farsangi vígasságok programjaiban is jelentős szerepet játszanak. Megannyi színes produkció, színházi előadás, néptánc csoportok, jelmez kavalkád és természetesen az Együd Árpád Művelődési Központ farsangi bálja biztosít hamisítatlan hagyományőrző szórakozást.

A karnevál idejére Kaposvár belvárosa, elsősorban a Kossuth tér népművészeti vásár színtere lesz, ahol nem csak a kézművesek remekeit csodálhatják és vásárolhatják a látogatók, de a lacikonyhások hada is gondoskodik arról, hogy a Dorottya Farsangi Napok évről-évre a térség igazi télbúcsúztató ünnepsége legyen.

Információ:

Tel: 82/512-228

E-mail: egyudmuvhaz@somogy.hu

 

Busójárás                                                                        

Időpont: 2016. február 6-9.

Helyszín: Mohács

www.mohacsibusojaras.hu

A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába. Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, ám látványosság szempontjából sokat nyert. A mai busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.

Információ:

Tourinform Mohács, Hegedűs Emese

Tel: 69/505-515

E-mail: mohacs@tourinform.hu; hegedusemese@mohacs.hu

 

Óbányai tüzeskerék gurítás – Hutzelsonntag                          

Időpont: 2016. február 14.

Helyszín: Óbánya

pecsvarad@tourinform.hu

Ez a nap Óbányán a Tüzeskerék-gurítás hagyományának felelevenítését jelenti. a Tüzeskerék-gurítás egy látványos, ősi ünnep, termésjósló szokás, tavaszköszöntő, télűző... s nevezhetnénk még sokféleképpen, de ami a legfontosabb: ilyen helyszínen, ilyen gyönyörű és ritka élményben csak annak lehet része, aki Óbányára és résztvevő szemlélője lesz az eseménynek.

"Óbányán a Hutzelsonntag-ot a katolikus vallás szerint Nagyböjt első vasárnapján tartják. Nevét - Hutzel - a német nemzetiségi lakosságtól nyerte, mely az "aszalvány, aszalt gyümölcs" megfelelője, egyben a böjti étkek egyik meghatározója a településen. Termésjósló szokás, amit még a betelepített németek az óhazából hoztak. A rendezvény csúcspontja a tüzeskerék-gurítás, melyre vasárnap sötétedéskor kerül sor. A tüzeskereket a Nappal, mint a jó termés beérlelőjével azonosítják, ezért amerre gurul a kerék, arra lesz idén bőséges a termés.

Információ: Tourinform Pécsvárad

Tel: 72/466-487

E-mail: pecsvarad@tourinform.hu


 

Észak-Alföld

XV. Nemzetközi Böllérverseny

2016. január 16.

Napkor, Napkorona Udvarház

Minden évben hamisítatlan falusi disznóvágásra várják az érdeklődőket Napkoron a Napkorona Udvarházban, a Nemzetközi Száncsengés és Böllérversenyen!

http://www.bollerversenynapkor.hu/

 

Magyar Kultúra Napja

2016. január 24.

Szatmárcseke, Református templom, Petőfi S. u. 1.

Szatmárcsekén 1994 óta emlékeznek meg a valaha élt leghíresebb csekei polgár érdemeiről. Ezen az eseményen különböző vallású, és felekezetű emberek közösen tudnak együtt ünnepelni, és emlékezni nagy elődeinkre.

www.szatmarcseke.hu

 

Hagyományos Hajdúsági Disznótor

2016. február 06.

Hajdúböszörményi Tájházak (Hajdúböszörmény, Polgári utca 92-100., 4220)

A rendezvény a hajdúsági disznótor népi hagyományait és kulináris különlegességeit mutatja be, hagyományőrző programokkal, népművészeti bemutatókkal, disznótoros és kemencés ételek kóstolójával.

www.hajduboszormenyi-tajhazak.eu

 

Ajaki Farsangi Disznótoros

2016. február 6.

Ajak, Fesztiválközpont

A téli népszokások bemutatása a farsang és a disznótoros hagyományain keresztül.

http://www.ajakifesztival.hu/index.php/farsangi-disznotoros

 

Szoboszlói Toros Napok

2016. március 4. - 6.

Szent István Park Hajdúszoboszló, Szent István Park 1.

A Szoboszlói Toros napok nyitja meg a hajdúszoboszlói gasztrokulturális programok sorát a 2016-os évben is! A rendezvény célja a hagyományaink ápolása, a régmúlt disznóvágások hangulatának felidézése! A fesztiválon számos népi és táj jellegű étel mellett, lelket melengető magyar pálinkák és borok is szerepelnek a gasztronómiai kínálatban a változatos programok mellett!

Fald fel Szoboszlót! Toros ételek kritikus mennyiségben!

http://hajduszoboszlo.hu/rendezvenyek/szoboszloi-toros-napok

 

Szolnoki Csata, Hadijáték

2016. március 5.              

Szolnok, Tisza-part          

Másfél évszázad elteltével, minden év márciusában újra dörög az ágyú, ropog a sortűz, és lovas vitézek vágtáznak Szolnokon. A hadijátékon felelevenítik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc téli hadjáratának március 5-i ütközetét. A Szolnoki Csatát újravívják-játsszák korhű egyenruhába öltözött gyalogosok, dragonyosok és huszárok.

www.agoraszolnok.hu    

 

Szoboszlói Tavaszi Művészeti Napok

2016. március 6. - 28.

Kovács Máté Művelődési központ és KönyvtárHajdúszoboszló, Szilfákalja utca 2.

Minden évben tavasszal Hajdúszoboszlón a kultúráé és a művészeteké a főszerep a rendezvények tekintetében. A Szoboszlói Tavaszi Művészeti Napok rendezvénysorozat helyszíne az idei évben a Bocskai Rendezvényközpont lesz. A több hetes rendezvényen kiállítások, színházi előadások, könnyű és komoly zenei koncertek és egyéb szórakoztató műsorok szerepelnek majd a programban.

wwww.szoboszlokultura.hu/

 

V. Szolnoki Országos Vasútmodell Kiállítás

2016. március 12-15.                    

Szolnok, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ                      

A Magyarországon felállított legnagyobb analog H0-s modulrendszerrel, terepasztalokkal, lekicsinyített vasútvonalakkal és városnéző kisvonattal várják az érdeklődőket.

www.agoraszolnok.hu    

 

Húsvéti Locsolkodás

2016. március 26.

Hajdúböszörményi Tájházak (Hajdúböszörmény, Polgári utca 92-100., 4220)

Rövid leírás: Játszóház, vetélkedők, húsvéti játékok, népszokások és ételek, kicsiknek és nagyoknak.

www.hajduboszormenyi-tajhazak.eu

 

 

Észak-Magyarország

Újévi Hangverseny

2016. január 8-9.

Miskolc

 

 

Görömbölyi Forraltbor és Tepertő Napok

2016. január 15-17.

Miskolc-Görömböly

A finom tepertő, a különleges forralt borok és a jó hangulatot teremtő fellépők, előadók egyre több látogatót vonzanak ki a rendezvényre.

gorbe.eu

 

 

Matyó Rózsa Ünnepe

2016.jan.16.

Mezőkövesd, Sportcsarnok

A 2012 decemberében elnyert UNESCO Szellemi Világörökség címet színpompás gálaműsorral ünneplik minden évben ilyenkor a matyók.

www.mezokovesd.hu

 

Kocsonyafarsang

2016. január 28-31.

Miskolc belváros

Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang az ország egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválja és vására. A fesztivál a farsangi időszakban kerül megrendezésre Miskolc belvárosában. Kirakodó vásárán több száz kézműves és gasztronómiai árus jelenik meg. A rendezvény valamennyi szabadtéri programja ingyenes . Koncertek, kézműves és gasztronómiai vásár, vendéglátó egységek, őstermelői piac és népművészeti vásár várja a vendégeket. Nincs kocsonyafesztivál igazi kocsonya nélkül, ezért a széles körű gasztronómiai kínálatban a kocsonya kiemelt szerepet kap.

www.miskolcikocsonyafarsang.hu

 

Karneváli Várszerenád

2016. január 30.

Miskolc, Diósgyőri vár

www.diosgyorivar.hu

 

 

Snow Show 2016

2016. február eleje ( ha lesz hó)

Sátoraljaújhely, Zemplén Kalandpark

www.snowshow.hu

 

 

Egerszalóki Boros-Toros

2016. február 20.

Helyszíne az egerszalóki Faluház

Ismerje meg a hagyományos disznóvágás fortélyait. Vegyen részt a disznó feldolgozásában, a hurka és kolbásztöltésben, az ebéd elkészítésében. Túrázzon velünk akár kurtán vagy csülköt koptatva.  Ezután várják az egerszalóki pincék.

Szervező:Egerszalóki Turizmus Egyesület, Tel:30/975-3774

E-mail:turizmus.egerszalok@gmail.com, www.egerszalok.hu

 

Hurkafesztivál

2016.febr.27.

Tard, Faluház

A vendégek finom ételeket, a házias ízeket, házi szalonnát, frissen sült házi hurkát, kolbászt, eredeti házi savanyúságokat, a forralt bort kóstolhatnak.

www.tard.hu

 

 

Közép-Dunántúl

Jégpálya a Velence Korzón

2015.11.06. –2016.03.06.

2481 Velence, Tópart utca 47.

Tel.: 06/30/4479576

E-mail: igazgatosag@velencekorzo.hu

www.velencekorzo.hu

 

Várpalotai Jégpálya

2016. tél

Várpalota Bányabekötő út

Tel: 06-88-592119

http://www.vpjegpalya.eu/

 

Garantált városnézés Veszprémben

2016.01.02.

www.bakony-balaton.hu

http://veszpreminfo.hu/

A Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. az újévi hosszú hétvégén, 2016. január 02-án, szombaton 10.30 órától garantált városnézést szervez helyi, profi idegenvezető közreműködésével. A garantált gyalogos városnézés keretében szakavatott idegenvezető mutatja be Veszprém nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára. A 10.30 órakor a Tourinform Veszprém elől induló séta során az Óváros térrel és a Veszprémi Várral ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A szilveszterre való tekintettel meglepetéssel készülünk a városnézésen résztvevők számára, melyet a Tourinform Veszprémben lehet elfogyasztani (pezsgő, gyerekpezsgő, narancslé) a séta előtt.

A vezetés díja a 2 órás időtartamú séta esetén a felnőttek számára 900 Ft/fő, diákok és nyugdíjasok számára 500 Ft/fő, családi jegy 2.200 Ft (az ár a 27% ÁFÁ- tartalmazza). A jegyeket a Tourinform Veszprém irodájában lehet megvásárolni a vezetés előtt, vagy elővételben. A résztvevők a jeggyel együtt kitűzőt kapnak, mely jelzi az idegenvezető számára, hogy a vendég a csoport tagja. A jegy nem névre szól, átruházható. Amennyiben a résztvevő előre bejelentkezik e-mail-ben (info@veszpreminfo.hu), vagy megveszi a jegyet irodánkban a vezetés előtti napig, 10 %-os kedvezményt nyújtunk számára a jegy árából.

A Bakony és Balaton kártyával érkezők számára a Veszprém Séta ingyenes!

Tel.: 88/404-548

E-mail: info@veszpreminfo.hu

 

 

Én és a szecesszió

2015.11.18. – 2016.01.10.

Városi Képtár - Deák Gyűjtemény

8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.

Tel.: 06/22/329 431

http://www.deakgyujtemeny.hu/

 

Esküvő kiállítások

2016.01.16-17. 10:00-18:00

Hotel Magyar Király****: 8000 Székesfehérvár, Fő u. 10.

www.trendeskuvo.com; www.magyarkiraly.hu;

Hotel Novotel****: 8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 19.

www.albaeskuvo.hu

 

Újévköszöntő Éjszakai Fürdőzés a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben

2016.01.16.

Brigetio Gyógyfürdő Komárom

2900 Komárom, Táncsics Mihály u. 34-36.

www.komaromfurdo.hu

Kipróbálhatják a külső- és belső gyógymedencéket, az uszodát, a tanmedencét, valamint a szauna világot is. Szauna mestereink SzaunaSzeánszokkal (300 Ft/ szeánsz) is készülnek!– Belépő: 1000 Ft, mely tartalmazza a fürdő és szauna használatot is.

Tel/fax: 06/34/342-551

E-mail: komthermal@komthermal.hu

 

 

F.I.S. World Snow Day

2016.01.17.

Nordica Siarena, Eplény

www.siarena.hu

 

Téli Etyeki Piknik

2016.01.23.

2091 Etyek, Újhegy és Szépvölgy: Gasztrosétány

http://www.etyekipiknik.hu

https://www.facebook.com/etyekipiknik

Az Etyeki Piknik évente négy alkalommal, évszakonként a szezonra jellemző gasztronómiai különlegességekkel várja vendégeit Etyeken, a Gasztrosétányon. A 2013 óta működő rendezvénysorozat szervezői szeretnék az adott évszak jellegzetességeit kiemelve megmutatni a látogatóknak a legkiválóbb magyar borászok és gasztronómiai, valamint kézműves kiállítók remekeit, illetve igényes programokkal, tehetséges művészekkel ápolni a hagyományokat. A Téli Etyeki Piknik 2016-ban január 23-ra esik, ahol disznóvágással, hurkatöltéssel, tepertősütéssel, forralt bor főző versennyel, kóstolókkal, sütés-főzéssel, „Pohárral a kézben” – pincetúrával, zenei, kulturális és gyermekprogramokkal, valamint természetesen finom borokkal várják a látogatókat.

Telefon: +36 (23) 501234, fax: +36 (23) 501231

E-mail: etyekipiknik@roxer.hu

 

Hóbarátok kupa

2016.01.23.

Nordica Siarena, Eplény

www.siarena.hu

 

Velencei Karnevál

2016.01.30.

2481 Velence, Tópart utca 47.

www.velencekorzo.hu

Télűző farsangi mulatság, karneváli hangulat, tánc, felvonulás, színes gyerekprogramok a Velence Korzón. Idén is vendégünk a mohácsi busók, akik a kiszebáb elégetésével elűzik a telet!

Tel.: 06/30/4479576

E-mail: igazgatosag@velencekorzo.hu

Minden a kávé körül!

2016.02.06.

Károlyi Kastély

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2.

Tel. 06/21/311-0426

E-mail: info@karolyikastely.hu

www.karolyi.org.hu

 

Mohai tikverőzés

2016.02.09.

www.moha.hu

A tikverőzés a farsang utolsó napján kerül megrendezésre. Minden év húshagyókeddjén a 14-20 év körüli legények tradicionális maskarába öltöznek: rongyszalagokkal gazdagon díszített bohócnak, fehérruhás szalmatöröknek, szerencsehozó kéményseprőnek, és a legfiatalabb alakoskodók lánynak. A színes farsangi maskarások végigjárják a falut, és minden házba-udvarba betérnek, hogy összegyűjtsék a tyúkólakban talált tojást (mint a termékenység és bőség szimbólumát).

A varázslás részeként a tikverőzők korommal kenik be a házak lakóit - elsősorban a lányokat, asszonyokat -, a járókelőket és az érdeklődőket, külön tekintettel a már hagyományosan az iskolákból és óvodákból idelátogató több száz gyerekre. A kormozással mindannyian a varázslat részeseivé leszünk.

 

SHOW DOWN Snowboard Magyar Kupafutam

2016.02.13.

Nordica Siarena, Eplény

www.siarena.hu

 

Éjszakai Fürdőzés a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben

2016.02.13.

Helyszín: Brigetio Gyógyfürdő Komárom

2900 Komárom, Táncsics Mihály u. 34-36.

www.komaromfurdo.hu

Kipróbálhatják a külső- és belső gyógymedencéket, az uszodát, a tanmedencét, valamint a szauna világot is. Szauna mestereink SzaunaSzeánszokkal (300 Ft/ szeánsz) is készülnek! Belépő: 1000 Ft, mely tartalmazza a fürdő és szauna használatot is.

Tel/fax: 06/34/342-551

E-mail: komthermal@komthermal.hu

 

Esti rókales a Dinnyési Fertőn

2016. február közepe

2485 Dinnyés

Téli időszakban szervezett további program: Madármegfigyelések a Dinnyési- fertőn

Tel.: 06/30/663-4630

 

Nyugat-Dunántúl

 

VIII. Országos Farsangi Fánk Fesztivál    



SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing